K. Gergely: “Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát”

Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát, és ez több lépésben igenis elérhető cél – írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn Facebook-oldalán, miután Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánnyal a villamosmegállóban történt vasárnapi halálos gázolás ügyében egyeztetett.

    Karácsony Gergely közölte, a találkozón egyetértettek a célban Terdik Tamással, és áttekintették milyen lépések szükségesek a fővárosi közlekedésbiztonság erősítéséhez.


    “Ebben én a zéró tolerancia elvét vallom: több lépésben igenis elérhető cél, hogy senki ne haljon meg közúti balesetben Budapesten” – fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve, kiderült, két ember élete is csak centiken múlott vasárnap hajnalban.


    Azt írta, a balesetek súlyosságának “elsődleges tényezője a sebesség”, minden jel szerint ennek volt szerepe a vasárnap hajnalban történt tragédiában is.


    A gyorshajtás megelőzésére és szankcionálására is alkalmas az éjjel-nappal működő sebességmérő kamerarendszer kiépítése a városon belül, ebben az elsődleges feladat a rendőrségé, de van teendője a fővárosi közútkezelőnek is, közöttük az együttműködést felgyorsítják – közölte Karácsony Gergely.


    Mint írta, elkészítették emellett a fővárosi közlekedésbiztonsági stratégiát, azon városfejlesztési lépések sorozatát, amelyekkel a közúti biztonság erősíthető. Megkezdték ennek a stratégiának a szakmai egyeztetését, legutóbb – többek között – az Autóklubbal tárgyaltak róla.


    Véleményüket figyelembe veszik, és ennek alapján a stratégiát már ezen a héten nyilvánosságra hozzák, hogy elkezdjék a szélesebb körű társadalmi egyeztetést – olvasható a bejegyzésben, amelyben Karácsony Gergely hangsúlyozta: az így véglegesülő közlekedésbiztonsági lépések végrehajtását kiemelt prioritásnak tekinti.


    Vasárnapra virradóra a fővárosi Harminckettesek terénél egy személygépkocsi a villamosmegállóba sodródott és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette.