Kabrió változat is készülhet az LC-ből

Detroitban leplezte le a Lexus a piacra alig több mint egy éve valósággal berobbant, elképesztő népszerűségnek örvendő Lexus LC szupersport kupéra épülő tanulmányautóját. A nyitott tetős tanulmányautó bemutatja az LC zászlóshajó kupé lehetséges fejlesztési irányát.

Három évvel ezelőtt az LC kupé tanulmány detroiti bemutatásával a Lexus valósággal sokkolta az autós világot. Az új dizájn hatásosan testesítette meg mindazt, ahogyan a márka újraértelmezte a kreatív ambíciót – ám mindez csupán a kezdet volt. Az azóta eltelt időben a Lexus sorozatgyártott formában is bemutatta a modellt, amely az elmúlt évtized egyik legnagyobb autóipari sikertörténetének bizonyult. A márka formatervezői csapata ugyanakkor sikeresen továbbfejlesztette a márka dizájn-szemléletét, és e munka eredményét a 2019-es Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon, a Lexus LC Convertible tanulmányautó világpremierjén csodálhatja meg a nagyközönség. Az LC kupé dizájnját művészien felidéző, nyitott tetős roadster tervezői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megalkossák a “tökéletes szépséget”. A szélvédő dőlésszögétől kezdve az összehajtott tetőt elnyelő csomagtér lágyan ívelt fedeléig az LC Convertible minden vonalát úgy rajzolták meg, hogy azok erős érzelmeket ébresszenek a szemlélőben. Bárhonnan tekintünk is az LC Convertible tanulmányra, az autó szépsége előrevetíti a Lexus jövőbeli modelljeinek lenyűgöző látványát.

“Fogtuk az LC kupé hibátlan formatervét, és megpróbáltuk elképzelni, milyen lenne ennek alapján a holnap kabriója.” – avat be Tadao Mori, az LC Convertible tanulmány vezető dizájnere. “Az eredményben harmonikusan ötvöződik az eredeti kupé minden szépsége és egy kabrió dinamikus megjelenése.”

Az LC Convertible tanulmány hosszan elnyúló, alacsonyra húzott és karcsú karosszériája megőrizte az LC kupé atlétikus karakterét. Az új forma szinte organikusan fejlődött ki az eredeti LC-dizájnból, mégis erős, önálló egyéniséget sugall. A látványban hatásosan keveredik a japán esztétika és az a semmivel nem összehasonlítható életöröm, ami a kabriók sajátja. Ám a tanulmányautónak nem csupán a külső megjelenése lenyűgöző, hanem az utastere is minden igényt kielégít. Legyen szó akár az egyedi ülések kényelméről vagy a kapcsolók és kezelőszervek kifinomultságáról, az LC kabrió legapróbb részlete is azt a célt szolgálja, hogy még a leghétköznapibb utazás is valódi élménnyé váljon. A fehér bőrkárpitozást izgalmasan felpörgeti a sárga színű varrás, ám a vibráló látvány mégsem zavarja meg az autó egészének kifinomult eleganciáját. Az LC Convertible azonban nem csupán egy gyönyörű túraautó, hanem élvezetesen nagy teljesítményű gép is, amit egyértelműen jelez a karosszéria erőteljes vonalvezetése, a rövid túlnyúlások, a 22 colos kerekek és a széles nyomtáv.

“Sok szempontból izgalmas feladat lenne elkészíteni e tanulmányautó sorozatgyártású változatát. Elgyönyörködhetnénk a dinamikus vonalak látványában, beleborzonghatnánk a motor hangjába, és élvezhetnénk mindazt, ami körülvesz minket utazás közben. Olyan autó lenne ez, ami egészen sajátságos módon szítaná fel érzékeinket – méghozzá minden egyes alkalommal, ahányszor csak beülnénk a volánja mögé.” – véli Mori.

Műszaki adatok: Lexus LC Convertible tanulmányautó
mm col
Hosszúság 4770 187,8
Szélesség 1920 75,6
Magasság 1340 52,8
Tengelytávolság 2870 113,0