• Egyéb

Kazár Miklós: “Jó az irány, ezt kell folytatni”

Az elmúlt hétvégén az Iseum Ralival folytatódott a magyar rallyesport bajnoki szezonja, és a Pro Racers duója kis híján emlékezetessé tudta tenni egyik kedvenc versenyüket a szombathelyi murván. A korábbi négyszeres abszolút bajnok és navigátora, Tóth Zsolt az első nap remekelt a Skoda Fabia R5-össel, ám másnap egy rossz döntés miatt végül éppenhogy lecsúsztak az abszolút dobogójáról. Kazár egy pillanatig sem bánkódik, hisz azt vallja, nagyon jó irányba haladnak a dolgok, ráadásul a hétvégén újra rajthoz állt Miskolcon régi sikereinek színterén, a quadosok országos bajnokságának második futamán.

Mindent összevetve pozitívan folytatódott az idei bajnoki szezon a Pro Racers kettőse számára: Kazár Miklós és Tóth Zsolt jól kezdett az elmúlt hétvégén megrendezett Iseum Ralin, a Skoda Fabia R5-össel egyre jobb időket autózott, és az utolsó szombati szakasz megnyerésével az abszolút harmadik helyen várták a folytatást. Azonban vasárnap reggel elkövettek egy hibát – Kazár Miklós rossz abroncsot választott –, ami abból a szempontból végzetesnek bizonyult, hogy az első két vasárnapi szakaszon olyan hátrányba kerültek emiatt, hogy végül hiába hajráztak remekül, abszolútban „csak” a negyedik helyig tudtak felzárkózni.

Nagyon vártuk már, hogy murván menjünk, és a tesztek ellenére meglepődtem, milyen jól is megy ezen a talajon az autó. A csapat remekül beállította a Skodát, és szombaton az utolsó szakaszt követően úgy tűnt, akár a végső győzelemért is harcban lehetünk. Sajnos másnap az indulás előtt a keményebb gumit rakattam fel az autóra, ami végzetesnek bizonyult. Mire sikerült lecserélnünk ezeket az abroncsokat, sajnos már nagy hátrányunk volt, ráadásul egy útra került gumi miatt másodperceket veszítettünk az utolsóelőtti szakaszon, így csak a negyedik pozícióig tudtunk felzárkózni. A csapat, a navigátorom egész hétvégén tökéletesen teljesített, így kijelenthető, jó az az irány, amerre haladunk, ezt a fejlődést kell folytatnunk a továbbiakban, és akkor újra harcban leszünk a győzelemért” – jelentette ki Kazár Miklós.

A miskolci pilóta mindenesetre nem sokat pihenhet, hiszen a hétvégén folytatódik a quadosok országos bajnoksága, ahol a 450+ kategóriában a hatodik bajnoki címére hajt. Ráadásul Kazár megnyerte az idénynyitót, azaz összetettben az élen áll, és az általa jól ismert miskolci salakon ismét győzni szeretne a hazai közönség előtt.