• Egyéb

Kecskeméten is gyártják majd az új Mercedes új A-osztályú modelleket

Kecskeméten is fogjákgyártani a Mercedes-Benz péntek este Amszterdamban bemutatott új A-osztályú modelljeit – közölte a német járműgyártó.

A Daimler honlapja szerint az új modelleket öt üzemben kezdik el gyártani, Kecskemét mellett az autógyártó rastatti központjában, Kínában, Finnországban és Mexikóban.

A bemutató alkalmával Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatótanácsának elnöke, a Mercedes-Benz Cars vezetője elmondta: az új kompakt osztályú modell a legmodernebb technológiákat alkalmazza.

Az új A-osztályú modelleket márciustól lehet rendelni.

A 2012 márciusában megnyílt kecskeméti üzem volt az első Németországon kívüli Mercedes-Benz személyautó üzem, ahol 2016-ban 500 ezer jármű gördült le a gyártósorról. Eddig a B-osztály mellett a CLA és a CLA Shooting Brake készültek Kecskeméten.