Kedvezően változott az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer szabályozása az adótanácsadó szerint

    Előnyére változott az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (ekáer) szabályozása, a január 1-jén életbe lépett új rendelet jelentősen csökkenti az érintettek adminisztrációs terheit – hívta fel a figyelmet a Mazars nemzetközi tanácsadó vállalat.

    Az MTI-nek kedden elküldött összefoglalóban a szabályozás lényegi változásai közül kiemelik, hogy már csak a korábban kockázatosként megjelölt termékkörre vonatkozik a bejelentési kötelezettség.


    A kötelezettség január 1-jétől csak a bejelentésköteles termékek gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó, közösségen belüli beszerzésére, az unió más országába történő értékesítésére, a termékek egyéb célú behozatalára és kivitelére, valamint a belföldi értékesítések közül a nem közvetlenül a végfelhasználó részére történő első, általános forgalmiadó-köteles értékesítésére vonatkozik.


    Lényeges változás ugyanakkor az is, hogy az ekáer bejelentési kötelezettség már nem csak az útdíjköteles, hanem bármely járművel, közúton fuvarozott termékekre kiterjed, ha azok a bejelentésköteles terméklistában szerepelnek – hangsúlyozta a Mazars.


    A rendelet fenntartja a biztosítéknyújtási kötelezettség alóli mentesülés eddig hatályos feltételeit, de tartalmaz egy fontos változást: a megbízható adózói státuszú adóalanyokra is kiterjeszti ezt a kedvezményt.


    Továbbra sem tartozik az ekáer hatálya alá, tehát nem kell bejelenteni az ugyanazon feladótól ugyanazon címzett részére ugyanazzal a gépjárművel egy fuvarozás keretében szállítandó bejelentésköteles termékeket, ha azok együttes bruttó tömege az 500 kilogrammot és azok együttes adó nélküli ellenértéke az 1 millió forintot nem haladja meg – jelezte a Mazars.


    Az adózás rendjéről szóló törvény ekáerre vonatkozó szabályai is változtak, módosultak a kapcsolódó szankciók is. Negyven százalékig terjedő mulasztási bírság kiszabásának már csak abban az esetben van helye, ha az adózó nem tett eleget ekáer bejelentési kötelezettségének, vagy hibás mennyiséget, értéket jelentett be az ekáer rendszerbe. Egyéb hibák esetén legfeljebb 500 ezer forintig, természetes személy esetén pedig 200 ezer forintig terjedő bírság szabható ki.


    Az Európai Bizottság az elmúlt években többször hangot adott aggályainak a magyar ekáer-szabályok miatt, valószínűleg ennek is köszönhető a szabályozás hazai újragondolása. Az új rendelet biztosítja az európai uniós jogi követelményeknek való megfelelést – foglalta össze H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója a közleményben.