Kerékpármúzeumot nyitnak meg Balassagyarmaton

    Az ország első kerékpármúzeumát nyitják meg szombaton Balassagyarmaton; a gyűjteményben a biciklik fejlődéstörténetét is nyomon követhetik a látogatók a legrégebbi, lábbal hajtott futógépektől a modern versenykerékpárokig.

    Olexa Miklós alapító, a múzeumot működtető Ipoly Túra Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az önerőből kialakított 1. Kerékpármúzeumban a kiállítóterek mellett működik majd az Ipoly túraközpont klubja és egy kávézó, az épület udvarán a későbbiekben felállítanak egy színpadot, és biciklis rendezvényeket szerveznek.


    A több mint száz kerékpár között a legnagyobb csoportot a magyar gyártmányok képviselik, a Weisz Manfréd Acél és Fémművei Rt. és a Csepel Művek termékei, valamennyi kategóriából. Vannak túrabiciklik Európából, versenybiciklik a világ minden tájáról.


    A kiállításon nyomon követhető a kerékpár fejlődéstörténete a futógéptől a velocipéden át a mai kerékpárokig, megjelenik az első motorizált bicikli, az 1960-as években gyártott, Dombo motor hajtotta kerékpár, majd néhány motorkerékpár is. Kiállították a sportkerépkpárok különleges darabjait is, van köztük mountain bike és BMX.


    Olexa Miklós elmondta: a múzeum anyaga tíz magángyűjtő tulajdona. Kiemelte közülük Márton Bálintot, Siklósi Jánost és Sajgó Csabát, aki a múzeum létrehozásában is szerepet vállaltak.


    A legrégebbi kerékpárok Angliából és Franciaországból származnak. A legelsők között vannak az 1800-as évek első felében vasból, kovácsok által készített, lábbal hajtható futógépek. Ezeket követi a skót gyártmányú, rudazatos hajtású Macmillan, majd jön a hatalmas kerekű velocipéd, és ezután, az 1800-as évek vége felé alakul ki a mai bicikli fogaskerékkel, lánccal, gumizott kerékkel.


    A különlegességek között látható a gazdag gyerekeknek készült lovacskás bicikli, tandem, háromkerekű versenybicikli, fekvőbicikli elsőkerékhajtással, de látható egy szobabicikli is.


    Csengő-, lámpa- és dinamógyűjteménye is van a múzeumnak, amelynek Mikszáth úti épülete előtt kopjafát állítanak majd az országutakon balesetet szenvedett kerékpárosok emlékére.