Készülnek az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszeg-Körmend közötti szakaszának tervei

     Zalaegerszeg és Körmend között 28 kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út épül, amelynek tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát egy három tervező cégből álló konzorcium készítheti – közölte szerdán közösségi oldalán Zalaegerszeg polgármestere.

    Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy 2019-ben született döntés az M7-es autópálya és Zalaegerszeg között 170 milliárd forintos ráfordítással már épülő M76-os, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út továbbépítéséről Körmend irányába.


    A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt, európai uniós közbeszerzési tenderének az EU-s közbeszerzési közlönyben közzétett eredménye alapján a Zalaegerszeg és Körmend közötti út tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., a Pannonway Építő Kft. és a UNITEF ’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. konzorciuma készítheti el. Az 505 millió forintos megbízás része a környezetvédelmi engedély megszerzése is.


    A zalai megyeszékhely és a Vas megyei város közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Zalaegerszeg észak-keleti csomópontjából indul majd. Az épülő járműipari tesztpályától északra halad, Vas megye határát átlépve keresztezi a Rába folyó völgyét.


    Az új út 28 kilométer hosszú lesz, a Rába felett egy híd is épül. A leendő gyorsforgalmi út végpontja Körmend közelében, a tervezett M80-as és M86-os, valamint a 8-as és 86-os főutak által határolt csomópontnál lesz.


    Balaicz Zoltán jelezte: az M76-os meghosszabbításával Zalaegerszegről közvetlen kikötés alakul ki az osztrák határhoz. Az új szakasz révén egy nyugat-dunántúli gyorsforgalmi ív is kiépül, ami az M7-es autópálya balatonszentgyörgyi csomópontjától Zalaegerszegen, Körmenden, valamint Szombathelyen keresztül éri el Győrt.