Kétszáz éve két keréken

Kétszáz éves a futógép

A Közlekedési Múzeum szakmai estet és családi napot rendez az évforduló alkalmából

Kiállításmegnyitó és szakmai est 2017. október 29. 17.00 órától

Családi nap 2017. október 30. 10.00 órától

Idén épp kétszáz éve, hogy Freiherr Karl von Drais 1817 júniusában bemutatta, majd augusztusban szabadalmaztatta „Laufmashiene”, azaz futógép elnevezésű találmányát. Ennek apropóján a Közlekedési Múzeum méltó módon kívánja megidézni azt az eseményt, mely keretében Drais újonnan bemutatott szerkezetével megtette első útját útján a Mannheimi városházától a szomszédos Schwetzingen település lóváltó állomásáig, majd vissza. A kerékpár őseként számon tartott masinával a 15 km-es utat a feltaláló kevesebb mint egy óra alatt tette meg.

A Közlekedési Múzeum szeptember 29-én pénteken szakmai nappal, majd 30-án szombaton a kisgyermekes családoknak is kedvezve ingyenes családi nappal állít méltó emléket e jeles eseménynek. A színes programoknak a múzeum tagintézménye, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény biztosít helyszínt. A tematikus napok mellett az intézmény egy megemlékező kiállítást is tervez, melynek megnyitójára szintén a pénteki szakmai napon kerül majd sor. E kiállítás keretei között öt eredeti futógép tekinthető meg, szintén az Öntöde csarnokában, október 14-ig.

A kiállítás a kerékpár feltalálásának és kezdeti elterjedésének körülményeit ismerteti, valamint a közlekedési szokásokban, társadalmi szerepekben és kapcsolatokban végbemenő átalakulásokat. A megemlékező összeállítás azért is különleges, mert a Magyarországon található összes autentikusnak tekinthető futógép-másolatot egyszerre állítják ki. Ezeket a járműveket ilyen összeállításban még soha láthattuk együtt. Minden tárgy magyar tulajdonú, közülük három múzeumi tárgy, kettő pedig magántulajdonban van.

A futógépeket kezdetben használója testméreteihez (lábainak hosszához) igazodóan egyedileg készítették. Később állítható ülésmagassággal, különböző magasságúak számára is használható járműveket építettek. Hölgyek számára külön változatot készítettek, mely hosszú szoknyában is használható volt. A futógépezés főképp a fiatalok körében volt kedvelt szórakozási forma, közösségformáló ereje a mai napig tovább él a kerékpározásban. Drais futógépét számos grafikán ábrázolták, de korábbi ábrázolásokon is szerepelnek vázra szerelt kerekes szerkezetek, már a 17. század óta találkozhatunk kerékpárszerű ábrázolással.

A Közlekedési Múzeum lelkes múzeumpedagógusai ismét színes programokkal készülnek az október 30-án szombaton 10.00 órától kezdődő családi napra. A látogatók kipróbálhatják a papírból készült futóbiciklit, megtervezhetik és meg is építhetik a jövő kerékpármodelljeit, melyeket különböző animációs technikákkal életre is kelthetnek. A kreatív családi műhelyben emellett a kicsik és nagyok biciklit és bukósisakot dekorálhatnak, de elkészíthetik saját látványos és egyedi kerékpáros kiegészítőiket is. Azok a családok, akik kerékpárral érkeznek a helyszínre tombolasorsoláson vehetnek részt és Közlekedési Múzeumos ajándékokat vihetnek haza.

Mindkét program ingyenes.

Részletes program:

Kétszáz éve két keréken – Kétszáz éves a futógép
Kiállításmegnyitó és szakmai est – 2017. szeptember 29. 17.00

Program:

  • Pódiumbeszélgetés Somogyi György olimpiai bajnokkal, Szuromi György korábbi kerékpárversenyzővel, Halápi Sándor velocipéd világbajnokkal, Tarapcsák Péterrel a Magyar Motorsport Szövetség Old Timer Szakágának vezetőjével és Hidvégi János muzeológussal. Moderátor: Legát Tibor
  • A futógép története – szakmai tárlatvezetés
  • Művészi teremkerékpárosok fellépése
  • Kötetlen beszélgetés a meghívott vendégekkel

 
A fő programokon kívül lehetőség lesz az eredeti futógép rekonstrukciójának kipróbálására is.

A kerékpárral érkezők részt vehetnek tombolasorsolásunkon és Közlekedési Múzeumos ajándékokat nyerhetnek.

A program ingyenes.

A tárlat megtekinthető: 2017. október 14-ig

Változás kétkeréken – Kétszáz éves a futógép

Ingyenes családi nap – 2017. október 30. 10.00-13.00

  • Papírból készült és valódi futóbiciklik kipróbálása

  • Alkotóműhely: Készítsd el a jövő kerékpátmodelljét! Bicikli és bukósisak-dekorálás, egyedi kerékpáros kiegészítő készítés

  • Ha kerékpárral érkezel részt vehetsz tombolasorsolásunkon és Közlekedési Múzeumos ajándékokat nyerhetsz

A program ingyenes.

  • Helyszín:
    Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteménybe.
    Cím: 1027 Budapest, Bem József u.  20.
  • E-mail: ontode@mmkm.hu
  • Telefon: +36 30 693 34 08
  • Web: www.kozlekedesimuzeum/tagintezmenyek
  • Facebook: www.facebook.com/GanzOntodeiGyujtemeny/?fref=ts

 
Nyitva tartás:
Nyitva tartás:
január 2. – március 14.
Cs – Szo: 10:00 – 16:00
március 15. – november 30.
K – Szo: 10:00 – 16:00
december 1. – december 17.
Cs – Szo: 10:00 – 16:00
december 18. – január 1. ZÁRVA