Kétszer annyi autót igényeltek a nagycsaládosok, mint várták

   Az előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igényeltek személygépkocsit a nagycsaládosok autóvásárlási programjában – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

    Az elnök kifejtette, a tavaly júliusi induláskor körülbelül tízezer igényre számítottak, ehhez képest húszezernél is több érkezett a Magyar Államkincstárhoz.


    A nagy érdeklődés miatt a kérelmek elbírálása elhúzódott, így az autók szállítási határideje is kitolódott – fűzte hozzá. Több mint 10 ezer átadást idén – vélhetően az év első felében – tudnak csak teljesíteni, ennyi “húzódott át” tavalyról.


    Elmondta azt is, összességében 54 féle modell közül választhattak az emberek, ezek 70 százalékának 4,5 és 7 millió forint között van az ára.


    “Ennek köszönhetően – elmondhatjuk -, hogy a 2,5 millió forintos állami támogatás sok esetben fél- vagy egymillió forinttal is többet jelentett, mert a kedvezmények, a speciális ajánlat ezt adta a családoknak” – jelentette ki az elnök.