• Egyéb

Kiállítás nyílt a BKV 50 éves történetéről

Kiállítást nyitott a BKV a cég fennállásának 50 éves évfordulójára a Földalatti Múzeumban.

Bolla Tibor, a cég elnök-vezérigazgatója a megnyitón azt mondta, bár a BKV 50 éve jött létre jelenlegi formájában, a budapesti tömegközlekedés már több mint száz éve üzemel.

Elmondása szerint az elmúlt időszakban a közösségi közlekedésre egyre nagyobb igény mutatkozott, és ez a jövőben sem fog megváltozni. “Olyan világot nem tudok elképzelni 50    év múlva, hogy ne legyen BKV” – mondta, hozzátéve: szerint a BKV a jövőben ugyanebben a formában a legnagyobb fővárosi szolgáltató lesz.

Elmondása szerint 50 év múlva már nem csak vezető nélküli metrók, de villamosok, illetve buszok is közlekedni fognak Budapesten.

A BKV elmúlt 50 évéből származó tárgyakat felvonultató kiállítás megnyitóján Bolla Tibor egy időkapszulába helyezett el egy a BKV 50. születésnapjáról szóló kiadványt, egy érmét, illetve a BKV mai vezetőinek fényképével és aláírásával egy plakátot. Később az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, szerinte amikor 50 év múlva ezt felbontják, jó érzésekkel fognak visszatekinteni az elmúlt évtizedekre.

A Földalatti Múzeumban megtekinthető tárlaton a fotók és egyenruhák mellett egyebek közt jegylyukasztókat, iránytáblákat, menetrendeket, maketteket állított ki a BKV.