• Egyéb

Kiírták a közbeszerzést a 3-as metró középső és déli szakaszának felújítására

Kiírta a közbeszerzési eljárást a BKV a 3-as metró középső (Lehel tér-Nagyvárad tér) és déli (Nagyvárad tér-Kőbánya-Kispest) szakaszán felújítására, a dokumentumok az európai közbeszerzési értesítőben jelentek meg kedden.

A dokumentáció szerint a pályázatokat március 6-áig kell beadnia a jelentkezőknek, a beruházást 16 hónap alatt kell végrehajtani, de a szerződés meghosszabbítható. Becsült árat a BKV nem tüntetett fel.

A 3-as metró felújítása ősszel kezdődött meg, november 4-étől emiatt az északi szakaszon, a Lehel tér és Újpest-központ között pótlóbuszok közlekednek egész nap. Tarlós István főpolgármester január végén arról számolt be, hogy várhatóan decemberben kezdődhet el a szakasz felújított alagútjának és állomásainak műszaki átadás-átvételi eljárása. A vonal északi szakaszán folyamatosan bontják a jobb oldali vágányokat, az ideiglenesen megmaradó másikon zajlanak az építkezéssel összefüggő szállítások.

Az állomások felújításáról szólva azt közölte, hogy folynak az akadálymentesítést szolgáló liftek építését megelőző közműkiváltások, a burkolatok, lépcsők, kábelek bontása, a transzformátorok, szellőzőberendezések kiszállítása.

A középső és déli szakasszal kapcsolatos szerződéskötés – eredményes eljárások esetén – júliusban várható – jelezte.