Kiss Norbert az Év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin szavazásán

    Az immár négyszeres gyorsasági kamion Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője lett az Év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin szavazásán.

    A 37 éves szombathelyi pilóta 2020 után nyerte el újra a díjat, és végzett a szaklap által összeállított, legjobb 50 magyar versenyzőt tartalmazó lista élén. Kiss az idén a címét megvédve nyerte meg negyedik Eb-címét a kamionosok között, ezzel a szakági örökranglista második helyére lépett elő.


    Az Autósport és Formula Magazin keddi tájékoztatása szerint a rangsorban – melyet a szaklap és magazin szerzői szakértők bevonásával készítettek el – a rali Európa-bajnokságon (ERC) értékelésen kívül, de kiemelkedően jó tempóban versenyző Csomós Miklós végzett másodikként, a harmadik hely pedig a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjában összetett negyedik Michelisz Norberté lett. A szerkesztők az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is megválasztották az év legjobb hazai női versenyzőjét, junior pilótáját, valamint legjobb csapatát.


    A teljes 50 fős lista – a nemzetközi és magyarországi versenysorozatok mostani idényének összefoglalójával együtt – a magazin által készített Autósport Évkönyv 2022 című kiadványban található meg, melynek előszavát és köszöntőjét Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, valamint a kilencszeres Le Mans-i győztes Tom Kristensen írta. A Forma-1 rajongóinak szóló Száguldás és Cirkusz címet viselő kötet szintén megjelenik, ez az idei F1-es szezont foglalja össze. A szerkesztőség utazó riporterének, a szinte minden F1-es futam helyszínéről tudósító Mészáros Sándornak a beszámolói alapján a hétvégék hangulatába, a bokszutcai pletykák rejtelmeibe, és a háttérben zajló


folyamatok összefüggéseibe nyerhetnek bepillantást az olvasók, akik a kötetben megtalálják a kétszeres világbajnok Max Verstappen köszöntőjét, valamint Günther Steinernek, a Haas csapatfőnöknek az előszavát is.


    Mindkét könyv csütörtöktől vásárolható meg a könyvesboltokban, valamint már megrendelhető a formula.hu webshopjában.