Kiss Norbert csalódott, de büszke a csapatára

    Csalódottan vette tudomásul Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok versenyzője, hogy törölték a gyorsasági kamion Eb utolsó, Olaszországba tervezett hétvégéjét, ugyanakkor büszke a csapatára, amellyel az idén megrendezett két forduló során négy futamgyőzelmet is aratott.

    Az összetett pontverseny élén álló 35 éves pilóta az M1 aktuális csatornának azt mondta, a záróforduló törlése a koronavírus-járvány jelenlegi európai szintjén teljesen érthető, és bár volt szó arról, hogy a sorozat szervezői megpróbálnak egy pótversenyt beiktatni, erre nagyon kevés esélyt lát.


    “Egyelőre nem tudjuk, hogy lesz-e hivatalos végeredménye a szezonnak, az Európa-bajnokság szabályzatában ugyanis nincs olyan paragrafus, amely egy ilyen kivételes helyzetre vonatkozna, és azt gondolom, hogy még maguk a szervezők sem biztosak abban, hogy ilyenkor mi történik” – nyilatkozta Kiss. Hozzátette: sajnálja, hogy így ér véget a 2020-as idény, mert csapatával jó munkát végeztek, nagyon versenyképes kamiont építettek, ezt pedig a hét megrendezett futamon aratott négy győzelem – közte három a Hungaroringen – is bizonyítja.


    “Nyilvánvalóan minket kivéve minden más csapat tiltakozni fog az ellen, hogy így hirdessenek végeredményt, de a Nemzetközi Automobil Szövetségnek erre majd lesz egy határozott válasza” – mondta a szombathelyi versenyző, aki köszönetet mondott szurkolóinak is, mint mondta, úgy érezte, még több támogatást kapott a zárt kapus mogyoródi hétvégén, mintha a nézők ott lehettek volna a helyszínen.


    “Természetesen nem lenne ugyanolyan az öröm, hogy ha most kihirdetnének Európa-bajnoknak, mintha egy teljes szezont nyernénk meg, ugyanakkor a két forduló minden tekintetben nagyon pozitív volt, büszke vagyok a csapat minden egyes dolgozójára, és köszönöm a tulajdonos Révész Bálintnak, hogy a körülmények ellenére belevágtunk ebbe az idénybe” – fogalmazott Kiss Norbert, aki szerint “ebből is látszik, hogy Magyarországon nagyon jó projekteket lehet véghez vinni, ha a megfelelő emberek összeállnak”.


    A kétszeres Eb-győztes azt mondta, reméli, hogy jövőre egy teljes, vagy majdnem teljes szezont tudnak majd rendezni a kamion Eb mezőnyének.