Kiss Norbert győzött Le Mans-ban

A franciaországi Le Mans-ban folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing pilótája, Kiss Norbert – aki a verseny előtt vezette az összetettet – nagyon gyors volt már a szabadedzés során is. Az időmérőn a magyar pilóta a legjobb köridőt autózta, fél másodperccel előzte meg a második helyezettet, ám mivel a gyors körén akadályozta Lenz-t, így három rajthelyes büntetést kapott, és Jochen Hahn indulhatott az első versenyen az élről.

– Nagyon bosszús vagyok, hogy csak a negyedik helyről rajtolhatok. A leggyorsabb voltam, de az időmérő levezető körében nem figyeltem eléggé. Fontos lett volna az első rajtkocka, mert itt nem könnyű előzni, de szeretnék dobogón végezni – mondta a rajt előtt Kiss Norbert.

Az első kör nagyon izgalmasan alakult, volt, hogy a magyar pilóta egyszerre két riválisa mellé bújt be, és végül Lenz elé került, így a harmadik helyre jött fel Albacete mögé. Az első négy szorosan együtt haladt, Norbi folyamatosan támadta ellenfelét, de Lenz sem szakadt le, így hátrafelé is kellett figyelni. Az utolsó körben is több helyen próbálkozott a magyar versenyző az előzéssel, de végül Hahn és Albacete mögött harmadikként intették le.

– Végig nagyon közel voltam Antonio Albacetehez, próbáltam megelőzni, de nem lehetett, nagyon jól védekezett. Remek csatát vívtunk, örülök a dobogós helynek – értékelt Kiss Norbert a verseny után.

A fordított rajtrácsos verseny előtt leszakadt az ég, ezért nem csak a pálya, a rajt is csúszott. Norbi a hatodik helyről vághatott neki a távnak – sárga zászló mellett. A harmadik körben engedték el a mezőnyt, Faas vezetett. A magyar pilóta az ötödik helyre jött fel, Lenz ment előtte, majd Faas visszacsúszott, és Lacko állt az élre. Az első öt két másodpercen belül haladt, majd Norbi egy fantasztikus előzéssel elment Faas mellett, és már a negyedik volt. A 6. körben Andersont is „felfalta”, és Lenz nyomába eredt. A nyolcadik körben aztán sikerült a német mellett is elmenni, végig a határon autózott „Baluval”. Az első helyen haladó Lackot megpróbálta kívülről támadni, össze is ért a két kamion, de Norbi ekkor még nem tudta megelőzni ellenfelét. Az utolsó körben viszont egy remek manőverrel igen, így a második versenyt Kiss Norbert nyerte! 

Folytatás vasárnap újabb két futammal.