Kiss Norbert rajt-cél győzelmet aratott hazai közönség előtt

A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája rajt-cél győzelmet aratott szombaton a Hungaroringen, a kamion Eb magyarországi fordulójának első futamán.

A 32 éves szombathelyi pilóta mögött a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahn végzett a második, a mezőny egyetlen női versenyzője, a szintén német Stephanie Halm pedig a harmadik helyen.
Kiss nagy fölénnyel, a második Hahnt nyolctized másodperccel megelőzve nyerte meg a délelőtti időmérőt, majd kiváló rajtot vett, és az első kanyarban magabiztosan megtartotta a vezető pozíciót.

A második körben Hahn elhibázta a második kanyart, sok időt vesztett, hátránya emiatt másfél másodpercesre nőtt Kiss-sel szemben.


A több tízezer fős hazai közönség által buzdított magyar versenyző folyamatosan növelte előnyét az élen, végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Kiss összetettbeli legnagyobb riválisa, a pontversenyben vezető cseh Adam Lacko ötödik helyen ért célba, így a magyar pilóta 12 pontot faragott 43 pontos hátrányából.

A szombati második verseny 17.20-kor rajtol, majd vasárnap délelőtt újabb időmérő edzésre, délután pedig további két futamra kerül sor a Hungaroringen.

http://egyszermarlattamautot.hu/2017/08/26/kiss-norbit-korabbi-csapatanak-jelenlegi-pilotaja-utotte-ki-csunyan-masodik-versenyen/