Kora ősszel is érdemes vonattal utazni a Balatonhoz

A nyári szezonnak ugyan vége, a MÁV-Volán-csoport azonban továbbra is számos lehetőséget nyújt sűrű vonatközlekedéssel azoknak, akik a szeptember 11-éig tartó utószezonban utaznának a Balatonhoz. A Balatonra közlekedő Volánbusz-szezonjáratok csak a nyári tanszünet végéig, augusztus 31-ig járnak; a Budapestről Balatonalmádi és Balatonfüred érintésével Tihanyba közlekedő járat szeptember 25-éig szombati és vasárnapi napokon még közlekedik.

SEHOL MÁSHOL EL NEM ÉRHETŐ, EXKLUZÍV AUTÓS/MOTOROS PODCASTOK IDE és IDE KATTINTVA!

A Balaton a kétóránként közlekedő Balaton és Tópart InterCity vonatokkal érhető el leggyorsabban, Kelenföld és Siófok között a menetidő csupán 73 perc, a vonatok csak a legfontosabb állomásokon és megállóhelyeken állnak meg. A Balaton InterCity vonatok Budapest és Keszthely, a Tópart InterCity vonatok Budapest és Nagykanizsa között közlekednek, a közös szakaszon így Budapest és Balatonszentgyörgy között 60 percenként lehet utazni InterCity járatokkal. Ezeken a vonatokon külön gyorsvonati és másodosztályú InterCity szakasz található. A légkondicionált InterCity kocsikra 300 forintos helyjegyet kell váltani, ezt azoknak ajánlott, akik csendesebb és hűvösebb környezetben szeretnek utazni. A Balaton InterCity vonatok 1. osztályú kocsival közlekednek. Az 1. osztályú szolgáltatás a 2. osztályúhoz képest csak 500-800 forinttal drágább, de cserébe zsúfoltságmentesen, csendes és exkluzívabb környezetben lehet utazni. Az 1. osztályú kocsik fülkés kialakításúak, egy fülkében 6 fő utazhat. A vonatokban étkezőkocsik  is közlekednek, melyeken a már szokásossá vált, streetfood jellegű kínálat biztosított, így minden étkezőkocsiban továbbra is elérhető többek között a START Burger és a csapolt sör, emellett néhány klasszikus leves és főétel is fogyasztható. A Tópart InterCity vonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival közlekednek, vonatonként 28 kerékpárhelyet biztosítva.

A Déli->Parti InterRégió vonatokkal a Déli pályaudvarról két óránként indulva a déli part minden települése elérhető, Lepsénytől a part mentén minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Ezek a vonatok az utószezonban is FLIRT motorvonattal közlekednek, melyek akadálymentesek, légkondicionáltak, így az utazás jóval komfortosabbá válik, rajtuk vonatonként korlátozott számban, 6-12 kerékpár szállítható.

A Jégmadár expresszvonat emeletes KISS motorvonattal az utószezonban is közlekedik a hétvégi napokon. A tavaly megismert és kifejezetten népszerűvé vált járat Szobról indulva Vác, Rákospalota-Újpest és Velence érintésével közlekedik Fonyódig. A helyjegy váltása kötelező az utazáshoz, így a garantált ülőhelyet biztosított. A vonaton korlátozott számban, 12 kerékpár szállítható, kerékpárhelyjegy váltása mellett.

A déli parton az éjszakai Bagolyvonatok az utószezonban is közlekednek: Budapest és Keszthely között egy vonatpár jár péntek/szombat, illetve szombat/vasárnap éjszaka. A Keszthely felé közlekedő vonat Budapestről 22:40-kor, Siófokról 0:36-kor indul, a Budapest felé közlekedő vonat Keszthelyről 23:48-kor, Siófokról 1:28-kor indul.

Budapest és Tapolca között naponta kétóránként közlekednek a Kék Hullám sebesvonatok, nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival. A vonatok Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg. Ezekkel a vonatokkal érhető el leggyorsabban Balatonalmádi, Balatonfüred, és a Balatonfüreden túli települések (pl. Badacsony, Révfülöp is).

Budapest és Balatonfüred között naponta kétóránként közlekednek a Vízipók InterRégió vonatok, nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival. Ezekkel érhetők el a leggyorsabban a keleti medence települései (pl. Balatonkenese, Balatonfűzfő), a vonatok a part mentén minden megállóhelyen megállnak.

Az utószezonban hétvégi napokon Budapest és Balatonfüred között a Katica InterRégió vonatok közlekednek, melyek Székesfehérvár és Balatonfüred között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A légkondicionált és alacsonypadlós FLIRT motorvonatok a babakocsival utazók számára is kényelmesebb közlekedést biztosítanak. A Katicákon csak korlátozott számban, 6-12 darab kerékpár szállítható.

Az utószezoni időszakban továbbra is közlekedik minden kerékpárszállításra alkalmas kocsi, ennek ellenére azonban a csúcsidei időszakban egyes vonatokon a kerékpáros kapacitások megtelhetnek. Bizonyos vonatokon csak rendkívül korlátozott módon, 4-8 kerékpár szállítható, ezeket a vonatokat rendszerint kerékpárhelyjeggyel lehet csak igénybe venni. Ha a kerékpárhelyek egy járművön elfogynak, akkor más vonatot kell választani az utazáshoz, emiatt érdemes a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani.

Mind az északi parton, mind a déli parton közlekedik olyan vonattípus, melyen a kerékpárszállítás nagy befogadóképességű kocsiban lehetséges, melyben akár 30 kerékpár is szállítható. Az északi parton a Kék Hullám sebesvonatokon és a Vízipók InterRégió vonatokon, a déli parton a Tópart InterCity vonatokon javasolt a kerékpárszállítás.

A balatoni állomásokra az ország minden állomásáról 400 forintos egyúti kerékpárjegy váltható. A kerékpárjegy mellé egyes vonatokon 0-300 forintos helyjegy váltása is szükséges. A kerékpárszállításról részletes információk a MÁV-START kerékpáros aloldalán olvashatók: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/kerekparszallitas-tavolsagi-viszonylatokon#balaton 

A Balaton24 és Balaton72 napijegyekkel a part menti települések turisztikai látnivalói és szórakozóhelyei könnyen és kényelmesen elérhetők; a Balaton körüli vasútvonalakon, a Balatonfenyvesi kisvasút vonalán, valamint a Volánbusz egyes part menti járatain is korlátlan számban lehet utazni. A napijegy 2. kocsiosztályon az érvényesség kezdetétől számított 24, illetve 72 óráig érvényes. A Balaton24 napijegy felnőttek számára 1090 forintért, 26 éven aluliak számára 750 forintért váltható, és elérhető a MÁV app-ban is.

A MÁV-START 35 felújított és 2 új típusú jegyautomatát telepített a forgalmasabb balatoni állomásokra, megállóhelyekre. Az utószezonban az alábbi állomásokon és megállóhelyeken várják az utasokat új vagy felújított jegyautomaták az északi parton Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Alsóörs, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred Révfülöp, Badacsonytomaj, Badacsony, Tapolca állomásokon és megállóhelyeken, a nyugati parton Keszthelyen, míg a dél parton Lepsény Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Siófok, Balatonszéplak felső, Balatonszéplak alsó, Zamárdi felső, Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyódliget, Fonyód, Balatonfenyves és Balatonberény állomásokon és megállóhelyeken. Balatonfüreden és Siófokon a felújított automatákon kívül, új telepítésű automaták is szolgálják a jegyvásárlás kényelmességét. A legfrissebb elérhetőségért a MÁV-START interaktív térképén lehet tájékozódni az alábbi linken, ahol naprakész információk találhatók az automaták kihelyezéséről. Azokon az állomásokon, melyeken pénztár vagy automata üzemel, ott csak érvényes menetjeggyel lehet a vonatokra felszállni, a vonaton menetjegy csak pótdíj váltása mellett váltható. A vasúttársaság kéri az utasokat, hogy menetjegyeiket utazásuk előtt váltsák meg az állomásainkon, vagy online felületeinken.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság