Korszerűbb formában folytatja pályafutását egyes piacokon a Toyota Prius

A második modellfrissítés után még biztonságosabb és fejlettebb lett a világ legismertebb hibrid autója.

A Toyota Priust senkinek sem kell bemutatni; a világ legsikeresebb teljes, azaz „full” hibrid autójának első nemzedéke 1997-ben mutatkozott be, és az eddigi négy nemzedékből összesen több mint ötmillió fogyott világszerte.

A Priusszal együtt a Toyota már több mint 17 millió teljes hibrid autót adott el a világon, amivel 140 millió tonna szén-dioxidtól óvta meg a légkört (az azonos teljesítményű nem hibrid autókkal összehasonlítva). Nagyrészt a Prius által bevezetett öntöltő hibrid technológiának köszönhető, hogy a japán autógyártó az elmúlt évtizedben 22 százalékkal volt képes csökkenteni a globális flottája szén-dioxid kibocsátását.

A szokatlanul merész, futurisztikus formájú negyedik generáció 2015 őszén mutatkozott be, mint a Toyota moduláris TNGA platformjának első haszonélvezője. Továbbfejlesztett, még hatékonyabb hibrid hajtása, felettébb kis légellenállású ötajtós karosszériája (az alaktényező mindössze 0,24), javított helykínálata és vezethetősége egyértelmű előrelépés volt a szintén népszerű harmadik generációhoz képest.

Nem sokkal később a külső forrásból is tölthető plug-in hibrid változat is bemutatkozott nagyobb akkumulátorral és eltérő megjelenéssel – Magyarországon ez a verzió jogosult a zöld rendszám viselésére is. 2018-ban kapta meg a negyedik generációs Prius az első modellfrissítését, amely során összkerékhajtással gazdagodott a választéka, emellett finoman átrajzolták az orr-részét és a hátsó lámpáját.

Azokon a piacokon azonban, ahol még kapható a Prius IV (Európában időközben a hibrid Corolla vette át a helyét), nemrég egy második modellfrissítést is bejelentettek hozzá. A ráncfelvarrás célja az volt, hogy a típusban alkalmazott vezetéstámogató és infotainment rendszerek tudása felzárkózzon a mai élvonalhoz.

Az 1.8 literes, 40 (!) százalékos termikus hatásfokú Atkinson-ciklusú benzinmotorból és az 53 kW-os villanymotorból álló, 122 lóerős öntöltő hibrid hajtás nem változott, a kétféle erőforrás ki- és bekapcsolását továbbra is a finoman működő, bolygóműves e-CVT erőátvitel végzi.

Újdonság, hogy az alapfelszereltség része lett a Toyota Safety Sense (TSS) csomag, amely modern vezetéstámogató rendszereket tartalmaz. A TSS magába foglalja az ütközésre felkészítő rendszert (PCS), az adaptív, távolságtartó sebességtartó automatikát (ACC), az automatikus távfény-asszisztenst (AHB), a holttér-figyelő rendszert (BSM), a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő-rendszert (RCTA), valamint a sávtartó asszisztenst (LTA) is. Az adaptív tempomatot és a holttér-figyelő rendszert már közvetlenül, a kormánykerékre telepített gombokkal is ki-be lehet kapcsolni, illetve az érzékenységüket állítani.

A fedélzeti elektronika is sokat fejlődött a frissítéssel, az infotainment rendszer nagyobb felbontású érintőképernyőt kapott, emellett már Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitással is rendelkezik.
Természetesen továbbra is elérhető többféle kapcsolódási lehetőség a Bluetooth-tól az USB-csatlakozón át az Aux kimenetig, a médiatartalmak minőségi, hathangszórós hangrendszeren keresztül szólalnak meg. Alapáron jár már a Toyota Connect rendszer is, amelynek része a fedélzeti wifi hotspot, a kiegészítő 15 GB-os háttértár és a mobiltelefonos MyToyota alkalmazás révén a telematikai interfész is.

A szériafelszereltség ezeken felül is igen gazdag, hiszen a kulcs nélküli bejutást, a LED-es fényszórót és hátsó lámpát, a Head-up Display-t, a tolatókamerát, az ülésfűtést, az elektromos gerinctámaszt, a kétzónás légkondicionálót, az esőérzékelős ablaktörlőt, az automatikusan elsötétülő belső visszapillantó tükröt és a vezeték nélküli mobiltelefon-töltőt is tartalmazza.
Ahogy korábban, most is nyolcféle színben lehet megrendelni a Priust, a Pearl White-ot azonban a Platinum White Pearl váltotta fel, amely még csillogóbb megjelenést biztosít az autónak. Rendelhető már fekete bőrkárpitozás is, amely egyszerre praktikus és elegáns.

A felfrissített Toyoa Prius körülbelül 11,87 millió forintnak megfelelő euróért kapható egyes piacokon.

Fotók: Toyota