Kovács Bálint nemcsak a vetélytársakkal, de a körülményekkel is megküzdött

A H-Moto Team versenyzője Aragónban értékes pontokat mentett, így összetettben egy pont a hátránya az éllovassal szemben a Spanyol Superbike Bajnokság Open 1000 kategóriában

Ha szigorúan az eredményt nézzük, akkor idei leggyengébb versenyhétvégéjén van túl a H-Moto Team versenyzője. Kovács Bálint a cseh New2Project csapat Yamaha R1-esének nyergében az aragóniai aszfaltcsíkon folytatta szereplését a Spanyol Superbike Bajnokság Open 1000 kategóriájában: a 19 éves motoros egy 8. és egy 5. hellyel zárta a versenyeket, így először nem tudott felállni a dobogóra. Mindez azt jelenti, hogy összetettben – igaz, csak egy ponttal – át kellett adnia az első helyet.

Valahol azt sejteni lehetett, hogy az egy héttel korábbi, Le Mans-i 24 órás világbajnoki futamon való szereplés miatt – ahol csak ketten versenyeztek végig a csapatban – nem a legpihentebben érkezett meg Kovács Bálint Aragónba, hogy folytassa szereplését a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) Open 1000 kategóriában. A versenyhétvégét összetettben az élen kezdte a 19 éves motoros, ugyanis a cseh New2Project által felkészített R1-es Yamahával a jerezi szezonnyitón a H-Moto Team 19 éves versenyzője mindkét futamot megnyerte, majd Navarrában ismét dobogóra állhatott.

Ezúttal azonban nem sikerült egyik futamon sem a pódiumon ünnepelnie. Egyrészt az állandóan változó időjárás miatt nagyon nehezen találták meg a megfelelőnek vélt beállítást a csapat szerelői, másrészt Bálint még sosem járt ezelőtt Aragónban, így a szabadedzések a pálya megismerésével teltek elsősorban. Ennek ellenére kategóriájában megszerezte az első rajthelyet, ám a folyamatosan változó időjárási körülmények közepette – hol esett az eső, hol sütött a nap – rosszul sikerült a gumiválasztás, mert nem vették észre, hogy menet közben a futam körszámát lecsökkentették a versenybírók kilencre, így a száradó, de nagyobb részében vizes aszfaltra tökéletes lett volna az esőgumi. Ám a csapat végül úgy döntött, hogy előre száraz, míg hátra vizes pályára alkalmas abroncsot tesz fel – a rajtrácson cseréltek gumit –, és ez rossz döntésnek bizonyult, hisz a futam végén a 8. helyen intették le Bálintot.

Vasárnap már száraz körülmények között zajlott a futam, és a H-Moto Team versenyzője végül az 5. helyen fejezte be a viadalt, ami azt jelentette, hogy összetettben át kellett engedni az első helyet Marc Mirallesnek, igaz, Bálint hátránya mindössze 1 pont. A kategória mindkét futamát egyébként Markus Reiterberger nyerte meg.

Nagyon magasra tettem magam elé a lécet ezen a hétvégén, ami így utólag belegondolva nem volt szerencsés. Ugyanakkor először voltam ezen a pályán, így összességében nem lehetek elégedetlen. Kétségtelen tény viszont, hogy a szombati futam előtt figyelmetlenek voltunk, nem figyeltünk arra, hogy a szabályok szerint csak az eredeti körszám helyett annak csak a 75 százalékát, azaz tizennégy kör helyett csak kilencet teljesítünk. Eltaktikáztuk a verseny előtti gumiválasztást, és ennek köszönhetően esélyem sem volt arra, hogy a dobogós helyekért csatázzak. Vasárnap aztán végleg kiderült, addig tudok nagyon gyors lenni, amíg van tapadása a hátsó abroncsnak, ahogy elkezd fogyni a gumi, úgy esik vissza a tempóm. Rájöttünk arra is, hogy nem lehetek eredményes egy pályán, ha előtte nem tesztelek rajta. Szerencsére a hátralévő versenyhétvégék előtt minden pályán tesztelni fogunk, így minden esélyem meglesz arra, hogy az utolsó méterekig harcolni tudjak az összetett bajnoki címért az Open 1000 kategóriában” – jelentette ki Kovács Bálint.

A következő versenyt egy hónap múlva rendezik Barcelonában.

A Spanyol Superbike Bajnokság pontversenyének állása

Open 1000 kategória

1. Marc Miralles (spanyol, BMW) 86 pont, 2. Kovács Bálint 85 pont, 3. Ville Valtonen (finn, BMW) 85 pont, 4. Daniel Saez (spanyol, Kawasaki) 80 pont, 5. Christian Palomares (spanyol, Kawasaki) 78 pont, 6. Roberto Blazquez (spanyol, BMW) 71 pont.