Közel húsz új Iveco busszal bővítette flottáját a K&V

2020. február óta 14 IVECO CROSSWAY, két IVECO EVADYS és egy IVECO DAILY autóbuszt állított munkába a gyöngyösi K&V Kft. A cég vezetése kifejezetten elégedett ezeknek a járműveknek az üzemanyag-fogyasztásával és megbízhatóságával, míg a gépkocsivezetők és az utasok a kényelmüket dicsérik.

Több mint harminc éve töretlenül fejlődik a családi fuvarozóvállalkozásként indult K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft., amely 2013-ban egészítette ki profilját személyszállítással is. A ma már közel száz, különböző méretkategóriájú autóbuszt felvonultató flotta elsősorban dolgozószállítást végez, ezenkívül pedig különjárati feladatokat is ellát, akár nemzetközi viszonylatban is. A cég eleinte használt buszokat vett, ezért igen vegyes összetételű a járműparkja. Ám tavaly a K&V Kft. vezetése a piaci igényekkel lépést tartva új buszok beszerzése mellett döntött.

„Hosszú és alapos kiválasztási folyamat eredményeként az IVECO márka és hazai importőre, a Danube Truck Magyarország Kft. mellett tettük le a voksunkat, egyrészt a használt IVECO buszainkkal szerzett jó tapasztalatok, másrészt a kedvező ajánlat, illetve ígéretek alapján” – kezdte Varga József, a K&V Kft. ügyvezető igazgatója. „Ezek az ígéretek később a gyakorlatban beigazolódtak úgy az üzemanyag-fogyasztás, mint a megbízhatóság terén, ezért továbbra is maradtunk az IVECO márka mellett. Ennek eredményeként kevesebb mint egy év alatt 17 ilyen autóbuszt állítottunk munkába” – tette hozzá Varga József.

„Mivel az egyik legjelentősebb költségtételünk az üzemanyag, különösen fontos számunkra járműveink gázolajfogyasztása. A CROSSWAY, az EVADYS és a DAILY üzemanyag-takarékosságával egyaránt elégedettek vagyunk, még a napi szinten a Mátrán keresztül közlekedő buszok esetében is” – mondta Varga Bálint, a K&V Kft. személyszállítási üzletágának vezetője. „Gépkocsivezetőink pedig szeretik az IVECO buszok vezetési kényelmét, különösen az automatizált sebességváltóval felszerelt modellekét. Továbbá azt is örömmel tapasztalják, hogy jóformán megszűntek az utaspanaszok. Az utazóközönség kényelmét ugyanis többek között dönthető üléstámlák, kartámaszok, valamint nagy teljesítményű, jól szabályozható hűtés és fűtés szolgálja. Sőt, az EVADYS típusainkban még gazdagabb felszereltség, például szélesíthető ülések és szórakoztatórendszer fokozza a komfortot. Egyetlen DAILY járművünk pedig gyárilag minibusznak épült, csak a belsőtér végleges kialakítása készült a Kapos Járműgyártó Zrt.-nél. Így már eleve megfelel a buszok biztonsági előírásainak megerősített karosszéria-vázszerkezetével és Telma retarderével” – magyarázta Varga Bálint.

„Mindemellett az IVECO buszaink jól bírják az olykor igen nagy igénybevételt, megbízhatón, nagy üzemidővel, váraltan leállások nélkül teljesítenek szolgálatot, ami szintén kulcsfontosságú számunkra. Hiszen az egyik járatunk például napi négy műszakot szolgál ki hétfőtől vasárnapig. Buszaink tehát csak minimális időt tölthetnek szervizben. Ezért is dolgozunk a Danube Truck Magyarország Kft.-vel közösen azon, hogy saját, mindenféle javításra felkészült, műszaki vizsgáztatásra is alkalmas műhelyünkben végezhessük az IVECO buszok garanciális szervizelését” – hangsúlyozta ki Varga József.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy együttműködhetünk a K&V Kft.-vel és minden igényükre megfelelő választ adhatunk termékeinkkel, illetve szolgáltatásainkkal. Ennek egyik ékes példájaként az alapesetben kétéves garanciát kiterjesztettük három évre a K&V Kft. járműveire. Bízunk benne, hogy egy hosszú távú, sikeres partneri kapcsolat alapjait fektettük le az elmúlt egy évben” – fűzte hozzá Lukács Gyula, a Danube Truck Magyarország Kft. autóbuszos üzletágának vezetője.

A K&V Kft. IVECO autóbuszainak főbb műszaki adatai:
Típus:DAILYCROSSWAYEVADYS
Hosszúság (m):7,61212
Legnagyobb megengedett
össztömeg (t):
5,619,319,3
Ülőhelyek száma:24+155+151+1+1
Csomagtérláda térfogata (m3):1,25,79,5
Motor legnagyobb
teljesítménye (LE):
180360400
Sebességváltó:hatfokozatú, kézihatfokozatú kézi/
12 fokozatú,
automatizált
12 fokozatú,
automatizált

GALÉRIAGALÉRIA MEGTEKINTÉSE