Közlekedési szakszervezet: “Zárják le az első ajtókat a közösségi járműveken!”

   Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) azt kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt sürgősen rendeljék el ismét országszerte és egységesen a közösségi járművek első ajtajának lezárását.

    Az érdekképviselet szerdán azt közölte az MTI-vel, kockázatosnak tartja, hogy a közösségi közlekedésben nincs egységes védekezési rend; az első ajtók lezárására a sofőrök védelme miatt van szükség.


    Hangsúlyozták, van olyan szolgáltató – például Debrecenben és Miskolcon -, amelynél a tulajdonos önkormányzat vagy maga a cégvezetés már hetekkel ezelőtt elrendelte az elsőajtós zárlatot, míg más társaságoknál túlzottnak tartják a járművezetők aggodalmát, ezért nem is teljesítik a kérést.


    A szakszervezet szerint így van ez a fővárosban is, ahol a szolgáltatást megrendelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetése tartja feleslegesnek a BKV-járműveken az elsőajtós lezárást – így a sofőrülés kordonnal való elkerítését is -, és mindössze egy matricán kérik az utasokat, fáradjanak távolabb a járművezetőtől.


    Hozzátették, más a gyakorlat a fővárosi agglomerációban is közlekedő járatokon, bár ott sem egységes.