Közös ellenőrzés a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek megelőzésére

A vasúti átjárókban bekövetkező balesetek megelőzése érdekében közös közúti-vasúti ellenőrzést szervezett a MÁV és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat közreműködésével. A nyári szezonban a MÁV és a rendőrség közös akciójában öt pénteken keresztül nyolc Balaton-parti, illetve velencei-tavi település útátjárójában hívja fel a figyelmet a közút és vasút kereszteződéseiben, az útátjárókban bekövetkező balesetek megelőzésére.

A megnövekedett nyári autóforgalom idején kiemelten kell figyelni a közúti-vasúti kereszteződésekben. A MÁV hálózatán csak az elmúlt egy hétben 13 személyi sérüléssel járó balesetből 5 vasúti átjáróban történt. Feltehetőleg a járvány miatti veszélyhelyzet idején a mérsékeltebb közúti közlekedés is közrejátszott abban, hogy idén júliusig, tizeneggyel kevesebb, 30 baleset történt a vasúti átjárókban 2019 hasonló időszakához képest. Ebből 2 halálos kimenetelű volt, 12 személyi sérüléssel, 16 eset pedig anyagi kárral végződött; míg tavaly 41 esetből 10 volt halálos, 12 személyi sérüléssel, 19 pedig anyagi kárral járt.

Csibrik Csaba rendőr alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály, Autópálya Alosztály vezetőjének összegzésében elhangzott, hogy a közlekedők a vasúti átjárókban gyakran figyelmetlenek vagy túlbecsülik saját képességeiket. A baleseti okok között előfordul a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása és a vezetés közbeni telefonálás is.

Biber Anett, a MÁV szóvivője hozzátette: „Az útátjárós balesetek oka szinte száz százalékban az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése. Gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni. A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás („még átérek”), a vezetés közbeni telefonálás és az ahhoz kapcsolódó tevékenység okozza. Az elmúlt tíz évben a MÁV hibájából nem történt vasúti átjárós baleset, azonban ezek következtében a vasúttársaság jelentős, évente százmilliós nagyságrendű kárral kénytelen számolni.”

Kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken. Az őket ért baleseteket sok esetben az érzékszervek működését akadályozó tényezők (fülhallgatóval történő közlekedés, kapucnis ruházat, mobiltelefon használata stb.) okozza. A záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik. Gyakorta megtörténik, hogy a teherautók, kamionok egymást viszonylag szorosan követve haladnak, és ilyenkor a kamionsor elején lévő járművek áthaladása közben lecsukódó sorompóról a hátrébb közlekedők nem, vagy későn vesznek tudomást. A statisztikák szerint évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok.

A MÁV a vasúti átjárókban történt események számának csökkentése, és a figyelem felhívása céljából közút és vasút kereszteződéseiben 2018 óta folyamatosan, éves szinten 60-70 helyszínen tart közös vasúti-közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség területileg illetékes munkatársainak közreműködésével. Legfőbb cél a baleset-megelőzés: felhívni a figyelmet arra, hogy a balesetek elkerülhetők lennének, ha a gyalogosok és a gépjárművezetők figyelmesen, kiemelt körültekintéssel, a közlekedési szabályok betartásával közelítenék meg a vasúti átjárókat. A vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés elkerülésére.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjárón csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít!

A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is!

A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Ilyenkor érdemes lassítani, és meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, nem közelít-e vonat.

A MÁV, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Mentőszolgálat arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!