Közös vállalatot alapít a Mészáros Csoport és a Stadler

     Szándéknyilatkozatot írt alá a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Csoport közös vegyesvállalat létrehozásáról – közölte a két cég közös közleményben kedden az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a magyarországi telephellyel működő svájci-magyar vegyesvállalat fő profilja a tervek szerint vasúti teher- és tartálykocsik gyártása lesz hazai és nemzetközi piacokra.


    A közleményben kiemelték, hogy a gyártás során kiemelt cél a lehető legszélesebb hazai beszállítási láncolat kiépítése. A vegyesvállalattal létrehozott kapacitás az alaptevékenység mellett alkalmas lesz személyszállító nagyvasúti járművek szervizelésére és összeszerelésére is.


    A közös vállalat 2023-ig megközelítőleg 500 magyarországi munkahely megteremtését célozza meg, továbbá – a magyarországi hozzáadott értéket szem előtt tartva – kiemelten törekszik helyi fejlesztési és mérnöki kapacitás létrehozására. Ennek elősegítése érdekében a közös vállalkozás magyarországi egyetemekkel duális képzési modell és program bevezetését is elő kívánja mozdítani – írják a közleményben.


    A közleményben ismertetik, hogy a Stadler Rail Group a svájci Bussnangban található székhelyű vasútijármű-gyártó cég, melynek neve egybeforrt a csúcstechnológiával gyártott elővárosi és regionális, valamint városi és villamos járművek gyártásával. Szerviz-, illetve gyártási tevékenységével a világ 19 országában jelen lévő vállalatcsoport csaknem 12 000 főt foglalkoztat világszerte, amelyből 800-an a vállalat hazai telephelyein dolgoznak. Magyarországon a vállalat eddig összesen 195 vasúti járművet értékesített, az utazóközönség a FLIRT típusú alacsonypadlós- és KISS típusú emeletes villamos motorvonatairól, illetve a jövő évben forgalomba álló Citylink traim-train járműveiről ismerheti.


    A Mészáros Csoport több vasútipari céggel is rendelkezik, a vegyesvállalatban a cégcsoport egyik legdinamikusabban fejlődő vasútépítési cége, a V-Híd Zrt. vesz részt, amely az ország több pontján valósít meg európai uniós és hazai finanszírozású vasútépítési projekteket. A társaság fő tevékenysége a vasútépítés, vasúti pályaépítés és korszerűsítés. A V-Híd Zrt. az elmúlt öt évben csaknem 6 milliárd forintot fordított beruházásra, eszközök és gépek beszerzésére. A svájci-magyar közös vállalat létrehozásával a V-Híd Zrt. beszáll a vasúti járműipar piacára, bővülő tevékenységének köszönhetően pedig a régiós vasútipar megkerülhetetlen szereplőjévé kíván válni – tájékoztattak a közleményben.