Közösen fejleszt önvezető rendszert a Volkswagen és a Bosch

A cél, hogy utolérjék a versenytársakat az autóipar jövőjét jelentő szoftverek tekintetében.


A Volkswagen-csoport szoftverekért felelős részlege, a Cariad, és a német alkatrészbeszállító, a Bosch partneri együttműködésre lépett annak érdekében, hogy közösen fejlesszenek vezetéstámogató és önvezető rendszereket.

A Cariad és a Bosch a VW-csoport járműveibe kíván első körben 2-es szintű rendszereket fejleszteni városi és autópályás közlekedésre egyaránt – olvasható a társaságok közleményében. Emellett olyan 3-as szintű funkciókat is fejlesztenek, amelyek az országúti vezetés során teszik lehetővé a sofőr számára, hogy ne kelljen folyamatosan fognia a kormányt. 

A SAE International meghatározása szerint a 2-es szintű rendszerek azok, amelyek a kormányzás és a fékezés/gyorsítás során nyújtanak támogatást a vezetőnek, míg a 3-as szintű rendszerek bizonyos körülmények között már teljesen automatizált vezetést biztosítanak, ám a volán mögött ülőnek továbbra is készenlétben kell lennie, hogy szükség esetén beavatkozzon.

A mostani együttműködés célja, hogy VW felzárkózzon versenytársakhoz az autóipari szoftverek terén. Decemberben például a Mercedes-Benz megkapta a szükséges jóváhagyást, hogy Németországban 3-as szintű rendszereket teszteljen – ez egy lépéssel fejlettebb, mint a Tesla 2-es szintű Autopilot rendszere. 

Bosch és Volkswagen logó

A Volkswagen tavaly szervezte ki a Cariadba a szoftverekkel kapcsolatos tevékenységét. Dirk Hilgenberg, a cég vezérigazgatója elmondta az önvezetés jelenti az autóipar jövőjének a kulcsát, ezért a legjobb megoldást szeretnék kínálni az ügyfeleknek. 

A közleményből az is kiderül, hogy a két vállalat oldaláról világszerte mintegy 1000 alkalmazott fog részt venni az együttműködésben. 

Forrás:

Automotive News Europe & mahzrt.hu