• Egyéb

Közösségi robogómegosztó szolgáltatás indul Budapesten

Elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszer indul a nyáron Budapesten, a robogómegosztó szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy magyar startup vállalattal közös együttműködésben – közölte az E.ON csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény idézi a szolgáltatást üzemeltető Blinkee.city Kft. ügyvezető igazgatóját, aki közölte, első lépésként 50 elektromos robogóval indítják a környezetbarát közösségi közlekedést. Varsányi Tamás hangsúlyozta, hogy tavaly Lengyelországban indult blinkee.city szolgáltatás, amelyhez az idén több ország is csatlakozik.

A szolgáltatás informatikai hátterét fejlesztő lengyel márkatulajdonoshoz franchaise-szerződéssel csatlakoztak, a robogómegosztás bevezetéséhez és népszerűsítéséhez kapnak segítséget az E.ON-tól.

A közlemény szerint a feltöltött járművek 60 kilométer megtételére alkalmasak, vezetésükhöz legalább 6 hónapos AM kategóriás jogosítvány szükséges. A szolgáltatás mobilalkalmazáson keresztül vehető igénybe. A robogókat percenként 49 forintért, diákkedvezménnyel 41 forintért lehet használni, a parkolás 6 forint egy percre.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a környezetkímélő robogók csökkentik a légszennyezettséget, a zajterhelést és a forgalmi dugókat, felgyorsítják és költséghatékonyabbá teszik a városi közlekedést. A járművekkel Budapesten belül bárhova el lehet jutni és a városon belül bárhol le is állíthatóak – írták.

Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja a közlemény szerint kiemelte, hogy a vállalat szolgáltatásai a gyakorlatban is megjelenítik a fenntarthatóságot.

Az MTI kérdésére az E.ON azt közölte, hogy a támogatásuk mértéke és feltételei üzleti titok. Attól azt várják, hogy ösztönözze az elektromos közlekedés terjedését, amelyhez az E.ON évek óta számos szolgáltatást biztosít.