Közösségi vagy saját?

Itt a vízválasztó az autósoknak!

Tévhit, hogy a közösségi autózás drágább lenne, mint a saját autó fenntartása, hiszen 7500 kilométeres éves használat alatt sokak számára a carsharing a saját autóval szemben olcsóbb alternatívát nyújthat – derül ki a GreenGo közösségi autószolgáltató számításaiból.

A GreenGo, hazánk egyetlen kizárólag elektromos autókból álló flottáját üzemeltető autómegosztója alapos elemzésnek vetette alá a saját tulajdonú, illetve a közösségi autó költségeit, valós élethelyzeteket modellezve. Két városi kisautót – egy 14 éves, önerőből vásárolt, illetve egy 4 éves, 50 százalékban hitelre beszerzett gépkocsit – hasonlítottak össze az elektromos közösségi autókkal, különböző használati szokások és az évente megtett kilométerek alapján.

„Szeretnénk megmutatni az autósoknak, hogy a carsharing versenyképes alternatívát jelent a saját autóval szemben. A saját tulajdonú autó ugyanis az idő 96-98 százalékában csupán áll, miközben komoly kiadásokat termel: sokan azonban a költségek számításakor csak a benzinárral számolnak és nem nézik a teljes képet, amelybe a jármű fenntartásához szükséges további kiadások is beletartoznak” – mondta Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója.

A GreenGo ezért összegyűjtötte az összes beszerzéssel, fenntartással és a finanszírozással kapcsolatos költséget, így például az adókat, a biztosításokat, a műszaki vizsgák, a szervízek és kerékcserék díjait, ezen felül számoltak még például a parkolási díjakkal, a mosással, az autópályamatricákkal, és természetesen a benzinköltséggel1 is. A közösségi autózás esetében könnyebb a helyzet, a GreenGonál perc alapon kell fizetni a használatért és ezen felül nincsenek további költségek.

Markáns lehet a különbség: havonta akár 30-50 ezer forint takarítható meg

A GreenGo az egyik számításban évi 6800 km-es autózással kalkulált, ez nagyjából annyit tesz, mintha valaki minden nap autóval járna dolgozni és hétvégente kisebb kiruccanásokra, bevásárlásra használja járművét2. Ebben az esetben a 14 éves autóval a havi költség 97 000 forint, míg a 4 éves autók tulajdonosai 116 000 forintot költenek el. Ezzel szemben GreenGo havidíjas előfizetéssel egy hónapra csak 82 000 forint a költség, tehát már napi szintű használat mellett is érdemes lehet közösségi autóra váltani.

Az igazán markáns különbség azonban akkor mutatkozik meg, ha valaki nem napi szinten használ autót, hétköznaponként például csak 2-3 alkalommal vezet, hétvégén pedig ugyanúgy rövidebb utakra használja gépjárművét. Évi 3900 kilométeres távval számolva ugyanis a 14 éves saját jármű havi költsége 59 000 forint, a 4 évesé 78 000 forint, míg a GreenGo havidíjas csomagját használva mindössze 30 000 forintot fizetnek a felhasználók. Vagyis havonta 30-50 ezer forint takarítható meg, ami éves szinten jelentős összeg.

„A számításokból azt látjuk, hogy a saját tulajdonú autó fenntartása nagyjából 7500 kilométeres éves használat felett lehet kifizetődőbb a budapestiek számára, de ez persze számos tényezőtől függ – mint például az autó kora, mérete, a közlekedési szokások vagy a lakóhely. A közösségi autózás azonban nem csak pénztárcánknak kedvezhet, hanem a környezetünk védelme érdekében is célszerűbb, hiszen a tisztán elektromos autókkal és a saját autóbirtoklás visszaszorulásával a károsanyag-kibocsátás is csökken” – tette hozzá Ádám Boglárka.

1 A szakértők 6,8, illetve 7,2 literes városi, valamint 5,5 és 5,3 literes országúti fogyasztással kalkuláltak, 480 forintos benzinár mellett

2 A statisztikai adatok szerint Budapesten a lakosok átlagosan 10,8 km-re laknak munkahelyüktől