• Egyéb

Kutatási fejlesztési központot épít Kolozsváron a Bosch

A Bosch 25 millió eurós befektetéssel kutatási fejlesztési központot épít Kolozsváron, amelynek alapkövét hétfőn tették le.

A felépítendő hat emeletes, mintegy 17 ezer négyzetméteres felületű épületbe várhatóan 2019-ben költöznek be a Bosch kolozsvári mérnöki központjának az alkalmazottai, akik eddig a városban szétszórtan dolgoztak. Az új épületben mintegy ötszázan fognak dolgozni a Bosch fejlesztésein. A kolozsvári fejlesztési projektek mintegy fele a gépkocsik automatizált vezetésére vonatkozik.

Az új épület föld alatti szintjeire parkolókat, a felszín fölé az irodák mellett vendéglőket, tornatermet, és rekreációs tereket is terveztek.

“A Bosch kiemelten fontosnak tartja, hogy alkalmazottai optimális körülmények között dolgozzanak” – idézte a Mediafax hírügynökség Dennis Raabe-t a Bosch kolozsvári mérnöki központjának igazgatóját. Az igazgató megjegyezte, ha szükségesnek mutatkozik, a mérnöki központ második irodaházát is felépítik.

A Bosch csoport romániai igazgatója, Mihai Boldijar kijelentette, azért tartották szükségesnek az új irodaház felépítését, mert a társaság az elmúlt öt évben kiterjesztette a romániai kutatási, fejlesztési tevékenységét. Hozzátette: az új épület jelzi, hogy a Bosch a jövőben is helyi szakértők bevonásával Romániában kíván megoldásokat keresni a jövő technológiájához. Az igazgató szerint az új központ “a technológiai fejlődés egyik legfontosabb előőrse” lesz.

A Bosch 2013-ban hozta létre a kolozsvári mérnöki központját.