Lekerült a benzinársapka, kilőtt a céges értékesítés a közösségi elektromos autókat üzemeltető cégnél

Soha nem látott érdeklődés követte a magyar kormány hatósági üzemanyag árának eltörlését a közösségi elektromos autómegosztó szolgáltatónál – számolt be Ádám Boglárka a GreenGo vezérigazgatója. Az ok egyszerű: ahogy a magyar háztartások többsége, úgy a cégvezetők is megkezdték kiadásaik ésszerűsítését. 

– Már pár órával a bejelentés után elkezdtek csörögni a telefonok, és az intenzív érdeklődés azóta sem változott – nyilatkozta az első hazai teljesen elektromos autókból álló flottát üzemeltető vállalkozás vezetője. – A céges szerződéskötések már 2021 és 2022 első félévét összehasonlítva is közel 100%-os növekedést mutattak, ami most még tovább növekedett – tette hozzá a vezető.

A cégautó adó növelése után a hatósági áras üzemanyagár megszüntetése idén már a második olyan extra teher a cégvezetők számára, ami elgondolkodásra készteti őket annak kapcsán, hogy a saját cégautó vagy kulcsosautó flotta fenntartása helyett elmozduljanak az anyagilag jóval racionálisabb megoldások irányába. Azok a kis-, közepes, vagy nagyvállalkozások, amelyek nem akarnak (vagy tudnak) lemondani az autóhasználatról, most a hagyományos cégautó forma helyett más lehetőségeket is számba vesznek – nagy részük pedig a közösségi autóbérlők költségként elszámolható szolgáltatása felé veszi az irányt. (Ilyen előremutató és progresszív szereplője a piacnak a Raiffeisen Bank és a Wolt is.)

A carsharing így többé nem csak az urbánus fiatalok, valamint a fenntartható és élhető környezet ügyét fontosnak tartók körében divatos, de úgy tűnik, a cégvezetők és gazdasági döntéshozók körében is népszerű, akik ráadásul nem csak cégautó helyett használják, de adómentes, béren kívüli juttatásként is szeretik ezt a lehetőséget a munkatársaik számára biztosítani – úgy, hogy közben náluk nem keletkezik adó- és járulékteher, a munkavállalónál pedig nem lesznek extra költségek (pl. üzemanyag, parkolás).

– A cégvezetők mellett a magánemberek is szívesen választják a carsharing szolgáltatást, ugyanis azok számára, akik éves szinten 7500 kilométernél kevesebbet közlekednek gépjárművel, a jelenlegi üzemanyagárak mellett az ő számukra is egészen biztosan a carsharing használata a legkifizetődőbb – tette még hozzá a vállalat vezetője.