• Egyéb

Lépcsőliftekkel oldaná meg a főváros a két kismélységű állomás akadálymentesítését

A főváros úgynevezett Omega lépcsőliftekkel oldaná meg a felújítás alatt álló 3-as metró két kismélységű állomásának akadálymentesítését. A főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy az akadálymentesítéséről folynak az egyeztetések a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ); az Ecseri úti és a Pöttyös utcai állomás esetében eltérnek az álláspontok.

Tarlós István kijelentette: az Omega lépcsőlift alkalmas arra, hogy a kismélységű állomások akadálymentesítését nagyon alacsony költséggel megvalósítsák. Az ilyen lépcsőliftet teljesen önállóan használhatják a mozgáskorlátozottak – közölte a főpolgármester, hozzátéve, a MEOSZ képviselői a több állomás esetében alkalmazni tervezett, ferde pályán mozgó szerkezetekkel kapcsolatban nem adtak hangot ellenérzésüknek.

Elmondta: a metróvonal középső és déli szakasza állomásainak felújítására vonatkozó tárgyalásos közbeszerzési eljárások részvételi meghívása megjelent már, a jelentkezések beadási határideje március 6.

A 3-as metró akadálymentesítéséről szóló, a napokban felfüggesztett szocialista népszavazási kezdeményezésről Tarlós István azt mondta: a mozgáskorlátozottakkal és az Európai Unióval sokkal korábban elkezdődtek az egyeztetések, mint a népszavazási kezdeményezés elindult volna. Tehát az az állítás, hogy a népszavazás kezdeményezése kényszerítette volna ki az egyeztetéseket, nem igaz – hangsúlyozta, hozzátéve: nem érthető, hogy miért most fejezték be az aláírásgyűjtést, hiszen semmiféle megegyezés nincs még a mozgáskorlátozottakkal, “hetekig nem is lesz”, folynak a tárgyalások.

Tarlós István elmondta azt is, hogy az európai uniós szakmai előkészítő szervezet, a Jaspers a megadta a minőségellenőrzési jelentését a projektre, a támogatási kérelem az Európai Bizottság előtt van. Az akadálymentesítésről folynak még az egyeztetések, de a bizottság képviselői teljesen elmozdultak arról az álláspontról, hogy csak a teljes akadálymentesítés lenne elfogadható számukra. Azt mondják, egyes állomások esetében lehetőség van eltekinteni a teljes akadálymentesítéstől, ha azt műszaki sajátosságok, nehézségek indokolják – tette hozzá.

A Fővárosi Közgyűlés által szerdán elfogadott költségvetésről a főpolgármester megjegyezte, a testületben 13 ellenzéki képviselő van, de csak 5 ellenszavazatot kapott a költségvetés. Angyalföld szocialista polgármestere támogatta a költségvetés elfogadását – fűzte hozzá.

Tarlós István emlékeztetett, a költségvetés főösszege 376,8 milliárd forint, a büdzsé 75 milliárd forintos fejlesztési hitelt tartalmaz. Ebből 30 milliárd a 3-as metró járműfelújításaihoz kapcsolódik. A fejlesztési hitelt a csillaghegyi öblözet árvízvédelme, az 1-es villamos meghosszabbítása, a Lánchíd felújítása, valamint az útfelújítások indokolják.

Közölte, a működési költségvetést determinálta az állami szférában végrehajtott béremelések miatt kialakult bérfeszültség, és ez elkerülhetetlenné tette a bérrendezést, ami 12 milliárd forintos ráfordítást tett szükségessé. A fővárosi önkormányzatra kivetettek 5 milliárd forint szolidaritási adót is, továbbá a közösségi közlekedés finanszírozására is kevesebb érkezik az államtól – jelezte.

Működési hitelt a főváros és a BKV nem vett fel 2010 óta – mutatott rá Tarlós István.

A közterület-használat szabályairól szólva a főpolgármester elmondta, a jogegységi döntés értelmében nem a tulajdonosi jogok alapján önkormányzati testületek döntenek a közterület-használatról, és azt hatósági kérdésként kell kezelni. Mint mondta, nem értik a döntést, a fővárosban gyakorlatilag egy új ügyosztályt kell létrehozni csak azért, hogy ne tulajdonosként kezeljék a közterület-foglalásokat, hanem hatósági ügyként. Ez költségnövelő, folyamatlassító és gyakorlatilag “semmit nem visz előre” – tette hozzá Tarlós István.

A margitszigeti teniszcsarnokról szólva a főpolgármester közölte: a kormány és a főváros között egyetértés van az ügyben, nem elfogadható, hogy ott egy “kilencemeletes monstrum” felépüljön.

Kérdésekre válaszolva Tarlós István elmondta, a közeljövőben elkezdődik a Lánchíd felújítása, és az 3-3,5 évnél tovább nem húzódhat.

A Rác fürdővel kapcsolatban közölte, ha a várakozásoknak megfelelően a főváros tulajdonába kerül a létesítmény egésze, akkor egy éven belül ki kell nyitnia a fürdőnek.