Letörte a sorompórudat

Egy ismeretlen sofőr személyautójával letörte egy debreceni vasúti átjáró sorompórúdját. A rendőrök keresik az elkövetőt és a bűncselekmény szemtanúit.

A Debreceni Rendőrkapitányság 09010/3079/2018. bűnügyi számon eljárást folytat vasúti közlekedés biztonság elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy személyautó vezetője 2018. december 21-én 17 óra 30 perc körül Debrecenben, a Kassai út szervizútját keresztező vasúti átjáró sorompórúdját letörte. Az ismeretlen gépkocsi vezetője ezt követően elhajtott a helyszínről.

kép

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a bűncselekmény szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.