A Lexus LC a Zöld Pokolban

A  Lexus vadonatúj szupersportkupéja, az LC is pályára lép majd a negyvenhatodik 24 órás nürburgringi hosszú távú versenyen (ismertebb nevén Nürburgring 24 órás futam), ami idén 2018. május 12-13. között kerül megrendezésre.

A legendás Nürburgring 24 órás futamot minden évben a Németország középső részén fekvő – nem mellesleg a világ legkeményebb pályájának tartott, ’Zöld Pokoként is emlegetett – Nürburgringen tartják, és a 2018. május 12-13. között megrendezett esemény immár a 46. lesz a versenysorozat hosszú történetében. A 2018-as év azért is emlékezetes lesz, mert a Lexus LC idén indul először ezen a versenyen. Az autót a vállalat szerelői és mérnökei készítették fel, hogy megfeleljen a versenyspecifikációknak, olyan fejlett technológiákat alkalmazva a járműben, amelyek a jövő sorozatgyártású autóiban is megjelenhetnek majd. Mindez szerves része a Lexus azon törekvésének, hogy “az emberek és az autók tökéletesítését” célzó programjai révén “egyre jobb autókat alkothasson”.

A Lexus LC benevezése a Nürburgring 24 órás futamra lehetővé teszi a környezetbarát hibrid modelljeiről ismert márka számára a következő technológiák bevezetését, amelyek idővel sorozatgyártású autóinkban is megjelennek majd:

・A karosszériatechnológia fejlesztése (a tömeg csökkentése, a szerkezeti merevség növelése)

・Vezetősegítő technológiák (látási viszonyok javítása, stb.)

・Az aerodinamika fejlesztése

・A motor fejlesztése (a teljesítmény növelése a súrlódás csökkentésével, az üzemanyag-fogyasztás mérséklése, stb.)

・Futómű-technológia (a tömeg csökkentése, a merevség növelése, a reakciók javítása, stb.)

A vezető pilóta Takeshi Tsuchiya lesz, mellette pedig még hárman vezetik majd az autót: Takamitsu Matsui, Naoya Gamo, és Yuichi Nakayama.

A jelenleg fejlesztés alatt álló Lexus LC versenyautó pillanatnyilag még olyan, mint egy csecsemő, ám hamarosan megteszi első lépéseit.”– fogalmaz Takeshi Tsuchiya pilóta. “Kell még némi idő, amíg teljesen a maga lábára állhat, de ez bőven megéri a fáradságot. Nagyon örülök, hogy én is része lehetek a vállalat “alkossunk még jobb autókat” törekvésének. Pilótaként mind a négyen együttműködünk azért, hogy segítsünk a vállalat céljainak elérésében.”

Csapat TOYOTA GAZOO Racing
Jármű / Géposztály LEXUS LC (a tervek szerint SP-PRO géposztály)
Főbb műszaki adatok Motor módosított 2UR-GSE egység
Gumiabroncsok Bridgestone
Pilóták (terv) Takeshi Tsuchiya, Japán
Takamitsu Matsui, Japán
Naoya Gamo, Japán
Yuichi Nakayama, Japán
Vezető szerelő Toshiyuki Sekiya
Vezető mérnök Kazuyoshi Ogata