Lezárult a Scania Co2ntrol CUP 2018 verseny

A Scania hatékony vezetési versenye, a SCANIA CO2NTROL CUP 2018 a hétvégén zárult, amit Lehoczki Attila, a Triberg General Kft. járművezetője nyert.

A versenyzők remek teljesítményükkel nagymértékben hozzájárultak a verseny három hónapja alatt elért csaknem 140 ezer liter üzemanyag-megtakarításhoz. A 880 magyar, 758 cseh és 543 szlovák járművezető részvételével lezajlott verseny során nem csupán kevesebb üzemanyagot használtak fel, de a versenyzők járműveinek CO2 kibocsátása is mintegy 400 ezer kg-mal csökkent, ami kitűnő eredmény.

Az eredményeket egyebek mellett a következő tényezők befolyásolták: vezetési hatékonyság, alapjárat, valamint a Scania Driver Supportból nyert adatok.

Lehoczki Attila, a Triberg General Kft. járművezetője nyerte a versenyt, aki a kezdetektől fogva eredményesen teljesített, hiszen már júniusban is övé lett a legjobb eredmény, amit augusztus folyamán meg tudott ismételni, a legeredményesebbnek bizonyulva ezzel nem csak két hónapon keresztül, de a verseny egészében is.

Az új generációs R 500-as Scaniával ömlesztett árut szállítok 2018. február 28-a óta. A fülke kimagaslik a többi közül, nagyon jól lakható és nagyon kényelmes. A sofőrt segítő és értékelő alkalmazások megkönnyítik a járművezető mindennapjait. Számomra fontos, hogy betartsam az előírtakat a leghatékonyabb vezetés céljából, ezért folyamatosan figyelemmel kísérem az értékeléseket. Szívből örülök, hogy bejutottam a Scania Co2ntrol Cup 2018 legjobb 30 versenyzője közé, mely során meghívtak minket az eredményhirdetéssel egybekötött gokart versenyre, ahol legnagyobb büszkeségemre kiderült, hogy én értem el az első helyezést, és ezáltal elutazhatok Svédországba a Scania gyárlátogatásra. Az elért eredményt köszönöm a Scaniának, aki kitalálta a versenyt, a cégemnek, aki benevezett, a családomnak, aki mindvégig támogatott és jómagamnak is.”

A fantasztikus teljesítményt a Scania CER egy svéd gyárlátogatással jutalmazza. Attila mellett Józsy László, a második, valamint Tóth László, a harmadik helyezést elért járművezető is részt vesz a jutalomúton, melynek egyik fő állomása a södertäljei Scania gyárlátogatás, illetve a Scania Demo Centere, ahol a Magyarországról, Szlovákiából és Csehországból érkezett nyertesek a felsorakoztatott Scania tehergépjárműveket személyesen is tesztelhetik, 2019 januárjában.

Józsy László a Bábolna Sped Kft. munkavállalója, és 13 éve vezet Scaniát. „A fülke kényelmes munkatempót biztosít vezetőjének, a műszerek kézre állnak, és gyakorlatilag személyautóként vezetheti az ember, de nem szabad elfelejteni, hogy 400 lóerő van alattad. A Scania Co2ntrol Cup 2018-on végig úgy versenyeztem, hogy nem tudtam, hogy versenyben állok. A cégem nevezett be, és nagyon meglepődtem, amikor meghívtak az eredményhirdetésre, és büszkeséggel tölt el, hogy igen jó eredményt tudhatok magaménak, a második helyet. Köszönjük a Scaniának, hogy meghívott minket a gokart versenyre, ahol az eredményekről is értesültünk. Joggal hisszük azt, hogy valaki odafigyel a munkánkra, és örülünk neki, hogy mi is visszaadhatunk cserébe valamit.”

Tóth László, a szegedi VS Logistics pilótája megelégedettségét fejezte ki a Scania járművek kapcsán: „Idén január óta vezetem a Scaniát, és nagyon meg vagyok vele elégedve. Előtte még soha nem volt szerencsém Scaniához, úgyhogy maximális vezetési élményt nyújt számomra. Az új generációs vontatók ugyan csak tíz hónapja állnak cégünk szolgálatában, de én már 185 000 km-t tettem meg vele. Eddig mindössze kétszer voltunk szervizben velük, és ezek is csak a kötelező szervizek voltak. Röviden szólva tökéletesen működnek.”

A Scania CO2NTROL CUP 2018 verseny kezdete előtt az összes, a versenyben részt vevő 2181, régióban regisztrált jármű átlagos fogyasztása 27,3 liter dízel volt 100 kilométerenként. Ez a szám három hónap alatt 26,6 l / 100 km-re csökkent. Ez a csökkenés megközelítőleg 140 000 liter gázolaj volt a futásteljesítményre számolva. 420 HUF / literes átlagárral számolva tehát több mint 58 800 000 HUF-os költségmegtakarítást értek el a versenyzők a CER régióban. Nem csupán az üzemanyagról kell beszélnünk! A Scania járművek alacsony üzemanyag-fogyasztása szintén hozzájárul a CO2-kibocsátás csökkentéséhez. A vezetők erőfeszítésük és a versenyhez való hozzáállásuk révén a Scania CO2NTROL CUP 2018 során képesek voltak a kibocsátott CO2-mennyiséget 400 000 kg-mal csökkenteni a három hónap alatt.

A siker kulcsa a Scania kapcsolódó szolgáltatásokban és a professzionális vezetői képzésben rejlik

A Scania az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében kiértékeli a vezetési stílust. De ez csak egy része a Scania által nyújtott megoldásoknak.

A Scania Flottamenedzsment Rendszer (FMS) lehetővé teszi a flotta egyszerű kezelését, a távoli járműdiagnosztikát vagy például a következő szerviz tervezését. Összehasonlíthatja a járművezetési és teljesítményparaméterek egész sorát, megmutatva ezáltal, hogy a járművezetőnek mely területen kell még dolgoznia a hatékonyság érdekében.

A Scania professzionális járművezetői képzést kínál ügyfelei számára, melynek köszönhetően kétségkívül javítható a sofőrök vezetési teljesítménye, és többek között csökkenthető a közlekedési balesetek kockázata is.

A Scania erőteljesen összpontosít a járművezetőkre, a szállítási láncolat fontosságára, a biztonságra és a kényelemre. A Scania CER-nél büszkék vagyunk arra, hogy csúcstechnológiával dolgozunk és a legjobb járművezetőkkel, épp ezért alakítottuk ki ezt a versenyt is. A közép-európai Scania CER régió járművezetői büszkélkedhetnek a Scania Járművezető-támogatás legjobb minősítő eredményeivel nemcsak Európában, hanem világszinten is. Mindannyiunk nevében szeretnénk őszintén köszönetet mondani minden járművezetőnek” – tette hozzá Matěj Venhoda, a Scania CER Kapcsolódó szolgáltatások menedzsere.