Lezuhant egy közúti felüljáróról a tömegközlekedési vállalat egyik csuklós autóbusza Varsóban

Lezuhant egy közúti felüljáróról a varsói tömegközlekedési vállalat egyik autóbusza csütörtökön, a balesetben egy ember meghalt, tizennyolcan megsérültek – közölte a lengyel közszolgálati televízió.

    A csuklós busz, amelyen a baleset pillanatában mintegy negyvenen utaztak, egy elágazásban áttörte a felüljáró védőkorlátját és kettészakadt: az elülső rész az odalent haladó Visztula parti főút kerékpárútjára zuhant, míg hátsó része fennakadt a korláton.


    Mentők, légimentők és húsz tűzoltó alakulat szállt ki a baleset helyszínére. A rendőrség kerülőutakra terelte a forgalmat a Gdansk felé vezető főútról.


    Tizennyolc sérültet – köztük két kiskorút – kórházba szállítottak, ötük állapota súlyos. A buszvezető könnyebb sérüléseket szenvedett.


    A helyszínt megszemlélő Konstanty Radziwill mazóviai vajda újságíróknak azt mondta: a sofőrről megállapították, hogy józan volt.


    Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, aki a baleset miatt megszakította a vasárnapi elnökválasztás előtti vidéki kampányútját,  elmondta: a jármű “szinte új volt”, a kocsivezető pedig egy fiatalember, aki “valószínűleg rosszul lett”.


    Ezt a változatot valószínűsítette a rendőrség szóvivője is, aki azonban aláhúzta: a baleset körülményeit még vizsgálják.