Magyar szakemberek fejlesztik a Peugeot önvezető technológiáit

Az európai autóipar jövőjét meghatározó fúzióra került sor november elején: a Peugeot anyavállalata megvásárolta az autonóm mobilitás budapesti központtal működő globális szakértőjét, az aiMotive startup vállalkozást.

Az önvezető gépkocsi az egyik legrégebbi és legmerészebb az automobilhoz kapcsolódó vágyak és remények közül. A számítástechnika, a szenzortechnológia és az anyagtudományok fejlődése mostanra minden korábbinál közelebb hozta ennek az álomnak a megvalósulását – és ezzel párhuzamosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy a feladat messze túlmutat az autógyártók szokásos kompetenciáin.

Míg a klasszikus, korai autóipari fejlesztések, legyenek bármilyen összetettek, többségükben megvalósíthatók voltak egy különálló, önmagában működőképes eszköz megtervezésével és beépítésével, a modern funkciók egyre nagyobb mértékben támaszkodnak az autón belül és kívül hozzáférhető adatokra és információkra.

Ennek a folyamatnak szélsőséges példája az önvezetés feladata. Amikor azt mondjuk, az autonóm gépkocsi képes vezető nélküli közlekedni, valójában egy olyan gépről beszélünk, amely képes minden téren kilépni az emberi felügyelet alól, és önállóan döntéseket hozni, tanulva saját sikereiből és hibáiból. Ez messze túlmutat a hagyományos autóipari tevékenységeken.

Egy ilyen léptékű fejlesztéshez olyan sokoldalú számítástechnikai és kommunikációs rendszert kell létrehozni, amely nem csak a már belátható kihívások teljesítésére képes.

Az informatikai architektúrának alkalmasnak kell lennie arra is, hogy rugalmasan és szabadon bővítve, átméretezve alkalmazkodjon azokhoz a lehetséges változásokhoz, amelyeknek ma még sem az irányát, sem a mértékét nem ismerhetjük pontosan.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a feladat gyors, hatékony és megbízható megvalósításához gyakorlatilag elengedhetetlen a szakterületeken átívelő, iparágakat összekötő, szoros együttműködés. A Peugeot és társmárkái ilyen kooperáció keretében kezdték el megvalósítani saját, összetett autonóm mobilitási platformjukat, az STLA rendszert.

Ez a megoldás az önvezető autóktól elvárt kényelmi, praktikus és biztonsági funkciókat ugyanannak az összetett platformnak egymást át- meg átszövő, mégis különálló elemeiként valósítja meg.

A STLA architektúra jelenleg magas szinten biztosítja a 2. szintű (azaz felügyelet mellett, csak adott forgalmi körülmények között, korlátozott funkciók vonatkozásában megvalósuló) autonóm vezetést, ugyanakkor már megkezdődtek a 3. szintű szolgáltatások közúti tesztjei.

A feladat és a cél jellegéből adódóan egy ilyen platform soha nem lehet „kész” – hiszen gyakorlatilag gépeket kell megtanítanunk arra, hogy hogyan hozzanak felelősségteljes döntéseket egy csak részben kiszámítható környezetben –, ezért meglévő partnerei mellé folyamatosan új kompetenciákat, friss meglátásokat, alternatív megközelítési módokat keres a Peugeot anyavállalata. Ebben a folyamatban pedig kulcsfontosságúnak bizonyulhat az a megállapodás, amelyet egy magyar gyökerekkel rendelkező technológiai vállalattal kötött az autógyártó.

Az aiMotive vállalkozást 2015-ben alapította Kishonti László, hogy kifejezetten az autóiparban, azon belül is az önvezetés területén kamatoztassa mindazt a tudást és tapasztalatot, amit korábban chiptechnológiai szakértőként megszerzett. Az aiMotive mára a világ egyik legkeresettebb autonóm mobilitási szakértőjévé vált.

A Peugeot korábbi anyavállalatával, a PSA konszernnel például már 2017-ben együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében Magyarországon kezdtek tesztelni egy 4. szintű önvezetésre képes járműtechnológiát, míg egy harmadik partner bevonásával szingapúri utakon kezdték meg egy robotpilótával felszerelt Peugeot 3008 kísérleti üzemeltetését.

Az aiMotive mára messze túlnőtt budapesti gyökerein, munkatársai három földrészen dolgoznak a cég portfoliójába tartozó hardveres és szoftveres termékeken, amelyek az autonóm mobilitás gyakorlatilag minden technológiai feltételét lefedik.

Az aiDrive egy beágyazott, mesterséges intelligencia alapú önvezetési szoftvercsomag, amely optikai és egyéb szenzoroktól származó információk alapján hoz kritikus döntéseket.

Az aiSIM egy virtuális szimulációs környezet, amely laboratóriumi környezetben segíti az önvezető technológiák gyors fejlesztését.

Az aiWare az önvezető funkciók hardveres eleme, egy fejlett neurális processzor, amely csekély energiafelhasználásával könnyen integrálható bármilyen technológiai platformra, és képes tehermentesíteni a modern járművek egyre inkább központosított vezérlő számítógépét az önvezetéssel kapcsolatos magas szintű számítási feladatok alól.

Az aiData pedig a rendszerek működéséhez szükséges, illetve annak során keletkező, rendkívül nagy mennyiségű adat biztonságos, gyors gyűjtését és feldolgozására biztosít átméretezhető megoldást.

A november 17-én bejelentett megállapodás értelmében az aiMotive a továbbiakban az autógyártó vállalati szerkezetének részeként, de operatív függetlenségét teljes mértékben megőrizve folytatja tevékenységeit. Az akvizíció lehetővé teszi, hogy az aiMotive munkatársai és az STLA platformokon dolgozó stáb a korábbiaknál is szorosabban működjön együtt, felgyorsítva és elmélyítve a cégcsoport autonóm mobilitási ambícióinak megvalósítását.

A XXI. századi autógyártók körében egyre inkább általános, kooperatív szemlélet jegyében a Peugeot anyavállalata továbbra is elérhetővé teszi az iparág egyéb szereplői számára az aiMotive bizonyos kompetenciáit (aiSim, aiWare és aiData), így hozzájárulva ahhoz, hogy világszerte minél gyorsabban megvalósulhasson a teljesen megbízható, széles körben alkalmazható autonóm közlekedés.

ILLUSZTRÁCIÓK: AiMotive, Stellantis