Magyarországon az első tram-train

Szombaton a hajnali órákban megérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos első prototípusa. A 37 méter hosszú, hetventonnás túlméretes szállítmány december 30-án indult el Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett meg Magyarországra.

https://tesztalelkemindennek.hu/2021/01/09/megerkezett-az-elso-tram-train-magyarorszagra/

A tram-train szerelvény három különálló, szétszerelt darabját a kamionokról két 60 tonnás daruval emelték le. A szakemberek először a két forgóvázzal rendelkező, önállóan is megállni tudó betétkocsit emelték le, amelyhez egyenként kapcsolták hozzá a szélső kocsikat. Ezt követően a MÁV-START 478-as sorozatú dízelmozdonya ideiglenes állomáshelyére, a szentesi járműbiztosítási telephely korszerű emelőcsarnokába vontatta az első szerelvényt. A következő napokban a Stadler mérnökei elvégzik a jármű üzembehelyezését, amelyet követően megvalósulhat a hatósági szemle, és megkezdődhetnek a szükséges futópróbák és típustesztek.Videó a daruzásról: 

Dr. Lázár János, a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos elmondta: „Magyarország legmodernebb kötöttpályás tömegközlekedési rendszerét építjük ki Szeged és Hódmezővásárhely között, amely néhány éven belül egy agglomerációba egyesítve, lényegében ikervárossá teszi a két települést, ennek minden gazdasági, munkaerő- és ingatlanpiaci előnyével együtt. Az egyedülálló beruházásnak köszönhetően a hétköznapok is megváltoznak, a két megyei jogú város között eltűnik a távolság, a szolgáltatások, a munkahelyek, az oktatási-kulturális-közigazgatási lehetőségek mellett az itt élő emberek, családok, barátok is közelebb kerülhetnek egymáshoz. Rövidesen sokkal jobb lesz hódmezővásárhelyinek és talán szegedinek is lenni.”

Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: „Nagy hangsúlyt fektetünk a megyeszékhelyek elővárosi közösségi közlekedésének fejlesztésére, amely minden nagyvárosnak elemi érdeke. A gépjárművel utazók számára színvonalas és megbízható alternatívát kell kialakítani kedvező eljutási időkkel és sűrű közlekedéssel, hogy csökkenjen a közúti forgalom, mérséklődjenek a torlódások és javuljon a levegő minősége. A tram-train beruházás mintául szolgál a jövőbeli agglomerációs fejlesztésekhez. A MÁV-START és a Stadler Rail Valencia 2017 májusában írta alá a tram-train szerződést nyolc plusz opcionálisan négy darab jármű beszerzéséről. Ezek lesznek Magyarország első vasút-villamosai, amelyek Szegedet és Hódmezővásárhelyt kötik össze. A Stadler  tájékoztatása szerint februárban megérkezik a második tram-train jármű is. Az első három jármű várhatóan 2021 szeptember végén állhat forgalomba.”

Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: „Nagy öröm számunkra, hogy a számos motorvonat szállítását követően könnyű sínes területen is bizonyíthat a Stadler. A tram-train egy nagyon egyedi termék, a világ vasúti piacán is különleges helyet foglal el, és természetesen mindent megteszünk azért, hogy ez az úttörő megoldás a megrendelő és az utazóközönség elégedettségét is elnyerje.”

A 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes, melyből 4 mozgássérült hely. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán a KRESZ előírásai alapján 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyíltvonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd. A két multifunkciós térben kerekesszékkel közlekedő utasok, kerékpárok vagy babakocsik szállítása is biztosított. A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged–Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval (Hódmezővásárhelyi Népkert, Strandfürdő, Hősök tere, Kossuth tér, Kálvin János tér, Hódmezővásárhely nagyállomás), valamint a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak. A kivitelezés részeként Hódmezővásárhelyen 94 autó számára P+R parkolót és 900 kerékpártárolót alakítottak ki.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

https://tesztalelkemindennek.hu/2021/01/09/megerkezett-az-elso-tram-train-magyarorszagra/