Már a Sötét Zsaruk főszereplői is Lexusszal járnak


Újabb látványos szuperprodukcióban jelenik meg a Lexus egyik modellje: a frissen megújult RC sportkupé ez esetben egészen különleges dolgokra képes.

Ha termékmegjelenítésről van szó, a Lexus az autóiparban szokatlan megfontoltsággal, igényességgel választja ki azokat a produkciókat, amelyekhez nevét és termékeit adja – ahogy az érintett filmekben megjelenő autók maguk is magas fokú intelligenciával és ebből fakadó, különleges képességekkel bírnak.

A lécet a sort indító „Különvélemény”-nyel (2002) tették igen magasra, ahol Tom Cruise karaktere egy képzeletbeli Lexus fedélzetén menekült el az őt üldöző ügynökök elől. A különlegesen áramvonalas, önjáró Lexus 2054 később Michael Bay „A Sziget” című alkotásában tért vissza egy epizódszerepre. Luc Besson szintén a Lexus mellett döntött, amikor járművet keresett a „Valerian és az ezer bolygó városa” című 2017-es sci-fi – minden idők legnagyobb költségvetésű európai filmje – címszereplőjének; a mesterséges intelligenciát alkalmazó Skyjet repülőgépet stílusosan a világegyetemben leggyakrabban előforduló anyag, a hidrogén hajtotta. A jövő helyett a jelenben – igaz, egy elképzelt jelenben – játszódott a „Fekete párduc” című, 2018-as Marvel alkotás, amelyben a márka két zászlóshajója, az LS 500 és egy virtuális cockpitból távvezérelhető LC 500 is főszerephez jutott.

Most pedig itt a következő nagy dobás: a „Sötét zsaruk” idén debütáló, negyedik részében („Men in Black: International”) egy vadonatúj Lexus RC F segít az ügynököknek megmenteni az emberiséget. Tessa Thompson és Chris Hemsworth nem először küzdenek egymás oldalán a fantasztikum sötét erői ellen („Thor: Ragnarök”, 2017), ezúttal azonban a történet nem távoli világokban játszódik, hanem az univerzum látogat el a Földre. A pontos cselekményre majd csak a film június 14-ikei premierjekor derül fény, az azonban már az előzetesből kiderül, hogy a sötét zsaruk Lexus RC F kupéja legalább annyira trükkös jármű, mint amilyenekkel a korábbi filmekben találkozhattunk.

A film előzetes az alábbi linken tekinthető meg:

A valóságban persze a Lexus RC F nem képes felszállni, de 477 lóerős, 5.0 literes V8-as szívómotorjával a vezetési élmény nem sokban marad el a repüléstől; az autó 4,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebessége pedig 270 km/h.

Fotók: Lexus, Sony Pictures Entertainment, Marvel Entertainment