Már a verseny előtt nagyon gyorsnak kellett lennünk

A cím nem véletlen, hiszen már ahhoz is versenytempóban kellett dolgoznia a MOL Racing Team csapatának, hogy ott lehessenek október első hétvégéjén a Rally Fafe Montelongón. Herczig Norbert és Ferencz Ramón szeptember közepén az Azori-szigeteken készült pályára lépni, ám azt a versenyt törölték, és a versenynaptárba bekerült október 2-4 között a portugáliai futam, ahol ott lesz a MOL Racing Team párosa.

Murvás verseny helyett aszfaltos futammal folytatódik a Rali Európa-bajnokság, de talán ez okozta a legkisebb gondot Herczig Norbertéknak, hiszen a pilóta kedveli az aszfaltos pályákat. A versenyfutás ezúttal az idővel zajlott, hiszen a versenykiírás csak a verseny előtti hét hétfőjén jelent meg, akkor is késő este, így a csapat csak ekkor kezdhetett neki az érdemi munkának.

„Természetesen előzőleg is kaptunk információkat, és lehetett nevezni a versenyre, de nem könnyű úgy nevezni, hogy nem tudjuk, hogy pontosan mire is nevezünk” – kezdte Herczig Norbert a szervezés történetét. „A lényeg, hogy időben felszállt a füst, a csapatvezetésünk azonnal áttanulmányozta, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, hogy részt vegyünk ezen a futamon. Rohamtempóban foglaltuk a szállást, a repülőjegyet, szerveztük a koronavírus teszteket, és intéztük azt a számtalan feladatot, amire normál esetben több hétnyi időnk van.”

A Fafe elnevezés hallatán a ralirajongók szíve nagyot dobban, a legendás világbajnoki gyorsasági szakasz ugyan nem szerepel a versenyen, hiszen ez a futam aszfaltos pályákon zajlik, de ugyanabban a régióban, ahol a nevezetes gyorsasági található. Ez garancia arra, hogy a hangulatra nem lesz panasz, arrafelé ralibarát és rali értő emberek élnek.

„Az ERC promótere és a portugál verseny szervezői remek munkát végeztek, kibővítették a programot úgy, hogy Eb szintű futamot rendezhessenek, és ez nagyon jól sikerült. Közel 200 kilométernyi gyorsasági vár ránk, kevés etappal, aminek nagyon örülünk. Mindenkinek új lesz a verseny, kivéve a portugál versenyzőket, így különösen fontos, hogy tesztelni tudjunk a helyszínen, aminek a szervezése újabb nagy logisztikai feladat. Szerencsére a BRR csapat felkészült, ezért abban biztosak vagyunk, hogy újra egy tökéletesen felkészített Volkswagen Polo GTI R5 vár minket Portugáliában.” – mondta Herczig Norbert.

A Rally Fafe Montelongo két napján 18 gyorsasági szakaszt kell teljesíteni a párosoknak. Mindkét napon 3-3 gyorsasági ismétlődik három körben. A pályákon többféle minőségű az aszfalt, és a gyors, tempós szakaszokat hajtűkanyarok tarkítják. Bár Herczig Norbert jobban szereti a hosszabb gyorsaságikat, a verseny igazi nehézségét nem a rövid szakaszokban látja.

„Sajnos ebben az évben nagyon keveset ültünk versenyautóban, és ebben látok némi veszélyt is, mert hiányzik az a folyamatosság, amire nagy szükségünk lenne. Ez más sportolóknál is így van, a hosszú szünet után például könnyebben jön egy sérülés, és könnyű abba a hibába esni, hogy nagyon akarjon a versenyző. Felismertük ezt a veszélyt, készülünk rá mentálisan, de nem lesz könnyű megtalálni az arany középutat, és folyamatosan belelendülni a versenyzésbe.”

Az október a tervek szerint sűrű lesz a pilóta életében. Ha az élet nem szól közbe, nem a portugáliai futam céldobogójával ér véget a hónap. Október második hétvégéjén hazai Ob futam következik, ahol Herczig Patrik is pályára lép, így Herczig Norbert a verseny után mindent megtesz majd, hogy az éppen aktuális járványügyi előírásoknak megfelelve ott lehessen a versenyen, reményeink szerint egy szép portugáliai eredménnyel a háta mögött.

Rally Fafe Montelongoprogramja:

10.02. péntek:
16:00     Shakedown

10.03. szombat:
09:00      SS1 Montim 1 – 6.92 km
10:00     SS2 Anjos 1 – 14.13 km
10:30     SS3 Queimadela/Travassós 1 – 10.88 km
12:30      SS4 Montim 2 – 6.92 km
13:30     SS5 Anjos 2 – 14.13 km
14:00     SS6 Queimadela/Travassós 2 – 10.88 km
16:00      SS7 Montim 3 – 6.92 km
17:00     SS8 Anjos 3 – 14.13 km
17:30     SS9 Queimadela/Travassós 3 – 10.88 km

10.04. vasárnap:
09:30     SS10 Varzea Cova 1 – 6.60 km
10:00     SS11 Monte 1 – 11.72 km
10:35     SS12 Guilhofrei 1 – 10.73 km
12:55     SS13 Varzea Cova 2 – 6.60 km
13:25     SS14 Monte 2 – 11.72 km
14:00     SS15 Guilhofrei 2 – 10.73 km
16:20     SS16 Varzea Cova 3 – 6.60 km
16:50     SS17 Monte 3 – 11.72 km
17:25     SS18 Guilhofrei 3 – 10.73 km
18:55     Céldobogó

A Rali Európa-bajnokság 2020-as versenynaptára:
július 24-26.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 14-16..: Rally Liepaja, aszfalt
október 2-4.: Rally Fafe Montelongo, aszfalt
november 6-8.: Rally Hungary, aszfalt
november 26-28.: Rally Islas Canarias, aszfalt
december 11-13.: Spa Rally