Már hangot is rögzíthetnek a jegyvizsgálók testkamerái

    Már hangot is rögzíthetnek a jegyvizsgálók testkamerái, ezzel még több védelmet nyújtva a MÁV-START munkavállalóinak – közölte a vasúttársaság péntek délelőtt honlapján.

    Emlékeztettek: a személyszállítással foglalkozó társaságok közös javaslatára az Országgyűlés módosította a személyszállítási törvényt, amelynek köszönhetően 2022. január 1-jétől már hangot is szabad rögzíteni a testkamerákkal.


    Bár az eszközök képesek voltak a hangrögzítésre, eddig csak képfelvétel készítését engedélyezték a jogszabályok. A módosított törvény lehetővé teszi a testkamerák felvételeinek hatékonyabb használatát, többek között a bizonyítási eljárások során – írta a vasúttársaság.


    A közleményben a cég nagyon fontos eredménynek nevezte, hogy a MÁV-START kifejezett javaslatára a testkamera fogalma is belekerült a törvény szövegébe, és annak a kép- és hangfelvételt is megengedő működtetését elfogadták.


    Ez többéves előkészítő munka eredménye, és a meghozott jogszabályi változás hatására sokkal egyszerűbb lesz bizonyítani, hogy mi történt az utas és a jegyvizsgáló szóváltása közben, mi előzte meg az esetleges bántalmazást, mi hangzott el az események során. A cél, hogy egy ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül – emelték ki a közleményben.


    A MÁV-START technikai eszközökkel, figyelemfelhívó kampánnyal, a rendőrség és biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve, 2019 szeptembere óta pedig 169 testkamera használatával is fellép a munkatársai elleni támadásokkal szemben – közölték.


    A leginkább veszélyeztetett elővárosi vonatokon, amelyeken kötelező a testkamera használata, szinte nullára esett vissza a bántalmazások, inzultusok száma – áll a közleményben.

    Tudatták: az eddigi intézkedéseknek köszönhetően csökkenő tendenciát mutat a súlyos konfliktusok száma a vonatokon.


    Tavaly a 2020-as 65-höz képest 59 atrocitás történt országosan.
2019-ben 70 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Az elkövetők több mint fele menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, vagy ittas volt.


    A tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera, tavaly 7826 jegyvizsgáló összesen 15 380 alkalommal, 70 800 vonaton vette fel szolgálata során. A készülékek használatának bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért agresszió, továbbra is csökkenő tendenciát mutat a bántalmazások száma – írta a vasúttársaság.


    2021-ben öt esetben kérték a jegyvizsgálók által rögzített kameraképek kiadását a hatóságok. Három esetben a jegyvizsgáló bántalmazása, két alkalommal a maszkhasználat elmulasztása miatti feljelentés ügyében – olvasható a közleményben.


    A MÁV-START további közel ezer testkamera beszerzését tervezi. Célja, hogy minden szolgálati helyen, az összes szolgálatban lévő jegyvizsgáló számára biztosítani tudja a testkamera használatát – olvasható a közleményben.