Már Hyena az új Scania versenykamion

Először szerepelt hazai pályán vadonatúj Scania versenykamionjával a Qualisport Racing, a különítmény szokatlan felállásban indult az FIA Baja Európa-kupa sorozatának magyarországi futamán, a Hungarian Baján.

Hogy miért volt szokatlan a Qualisport-felállás? Azért, mert Kovács Miklós pilóta és Czeglédi Péter navigátor ezúttal az elválaszthatatlan társ, Ács László fedélzeti szerelő nélkül indult csatába a Várpalota térségében rendezett összecsapáson. „Sajnálatos módon Laca ezúttal egy kisebb egészségügyi probléma miatt nem tudott velünk tartani. Ilyen helyzettel még nem szembesültünk, furcsa volt az egész. Szokatlan volt, hogy oldalra pillanatva nem volt ott velünk a kamion szíve-lelke, de jó hír, hogy Laca azóta már helyrejött. Várjuk őt vissza!” – mondta a 2023-as Dakar-ralira készülő, az Africa Race kamionos kategóriáját korábban két ízben is megnyerő egység pilótája.

A dunaszentbenedeki csapat a fekete kontinensen már megjáratta az új versenygépet, áprilisban ugyanis részt vettek a Tunisia Desert Challenge-en, hazai terepen viszont először szerepeltek az új alkotással. Kovács Miklós egy apró, ám annál jelentősebb érdekességet is elárult az új kamionnal kapcsolatban: „Átkereszteltük! Az építés időszakában Shark, azaz cápa volt a neve, ezzel a munkanévvel vittük el az első menetpróbára, Tunéziába, ott viszont a dűnék között rájöttünk, hogy sokkal jobb lesz, ha a Hyena nevet kapja. Hogy miért? Az óriási dűnékben hihetetlenül könnyen szaladgált, ráadásul a turbónak olyan a hangja ott, mintha egy kacagó hiénát hallanánk! Az ottani tapasztalatok után határoztuk el, hogy ez lesz a végleges neve!”

Noha a Qualisport Racing formációja a múltban négy alkalommal nyerte meg a Hungarian Baja kamionos kategóriáját, ezúttal nem az eredményre, hanem a versenykilométerekre összpontosítottak. A vadonatúj Scania még mindig a finomhangolás fázisában jár, így a legfőbb cél az volt, hogy tapasztalatot gyűjtsön a Kovács, Czeglédi páros.

„Az előző négy kamionunk építésének tapasztalataiból tudjuk, hogy ez egy kulcsfontosságú időszak, mert az a jó, ha minél hamarabb kijönnek azok az apró problémák, amelyek később, a távoli versenyeken áthúzhatják a számításainkat. A tunéziai menet hasznos volt, mert felszínre hozott dolgokat és ez történt itt, a Hungarian Baján is. Szombat délelőtt, a hosszú szelektíven rugótörésünk volt, így a javítás után időbüntetéssel fejeztük be a versenyt. A győzelemre ezután nyilvánvalóan már nem volt esélyünk, de legalább kaptunk egy újabb leckét, amely újabb tapasztalatot jelent az új technikával kapcsolatban” – fogalmazott Kovács Miklós, aki elárulta: a jövő évi Dakar-ralira készülve a Qualisport Racing műhelymunkával és néhány teszttel tölti majd a hátralevő hónapokat.