Már több mint egymillió jegyet és bérletet vásároltak a BudapestGO applikáción keresztül

    Négy hónappal ezelőtti indulása óta már több mint egymillió jegyet és bérletet vásároltak a felhasználók a BudapestGO alkalmazáson keresztül – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

    A közlemény szerint az applikáción keresztül több mint 1,2 milliárd forint értékben vásároltak termékeket az ügyfelek. Digitális vonaljegyből 645 ezret, bérletből 120 ezret, a március eleje óta elérhető időalapú vonaljegyből pedig 110 ezret adtak el február közepe óta.


    Az alkalmazás felhasználóinak a száma június 13-án átlépte a 951 ezret, munkanapokon átlagosan 160 ezren használják – tették hozzá.


    Közölték azt is, hogy a BudapestGO-val az utazástervezések száma is nőtt: az egykori FUTÁR alkalmazás havi másfél milliós átlagához képest májusban már 2,6 millió utazást terveztek az ügyfelek.


    A BKK áprilisi felmérése szerint a válaszadók 89 százaléka elégedett a szolgáltatás színvonalával, az alkalmazásról pedig úgy vélekedtek, hogy nagyon kompakt, mindig kéznél van, kényelmes és felhasználóbarát – olvasható a közleményben.


    A február közepén indult BudapestGO egy integrált felületen teszi lehetővé a Budapesten és az agglomerációban élőknek, hogy megtervezzék utazásaikat, megújítsák bérleteiket vagy vonaljegyet vásároljanak. Nemcsak a budapesti járatokra, hanem a távolsági buszokra és csaknem minden nagyobb magyarországi város helyi közösségi közlekedési eszközére is lehet jegyet, bérletet váltani az alkalmazásban, amelyben a MÁV-HÉV adatai is valós időben jelennek meg, valamint integrálták bele a BKK Infót is, így a forgalmi információk is elérhetőek. A BudapestGO lehetőséget ad arra is, hogy a BKK ügyfelei ismétlődően – szinte előfizetéses jelleggel – minden hónapban automatikusan megújítsák havi bérletüket.


    Májusban új funkciókkal bővült a BudapestGO, amelyeknek köszönhetően az applikáció még jobb és pontosabb tervezést biztosít a kerékpárral közlekedőknek, illetve a telebusz és a telefogas nevű szolgáltatás is elérhetővé vált. A megújulás eredményeként felszálláskor gyorsabb lett a kódleolvasás, pontosabb és hatékonyabb lett az útvonaltervezés is.