Marc Márquez ötödször is világbajnok a királykategóriában

Újabb szenzációs sportsikert könyvelhetett el a Honda Racing Corporation (HRC), Marc Marquez ugyanis magabiztos győzelmet aratott a MotoGP vasárnapi, japán futamán, így ötödjére is megszerezte a világbajnoki címet. A MOTUL Grand Prix of Japan névre keresztelt, Motegiben megrendezett versenyhétvége a 2018-as FIM MotoGP World Championship 16. fordulójaként szerepelt a naptárban, s ahogy azt sejteni lehetett, elképesztő izgalmakat tartogatott a nézők számára.

Az esélyes Márquez volt, hiszen az egykoron Repsol Honda Team-színekben debütáló spanyol már négyszer zárt a tabella élén – 2013-ban, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is ő emelhette magasba a planéta legjobb motorosát megillető trófeát.

Az idei év kissé döcögősen, egy második és egy 18. helyezéssel indult, ezt követően azonban magasabb fokozatba kapcsolt, és háromszor nyert zsinórban, közöttük a Grand Prix of The Americas viadalon is. Szárnyalása 2018 második felében is folytatódott, erről árulkodik, hogy ötször indulhatott a legjobb rajtpozícióból és hétszer verekedte fel magát a pódium legmagasabb fokára.

A győzelem kapcsán Marc Márquez elmondta:

„Nagyszerűen érzem magam, hiszen minden tökéletesen alakult a versenyen. Csak a hatodik rajtkockáról indultam, de az első kör végére felküzdöttem magam a második helyre, és megkezdtem Dovi támadását. Ugyanez történt Thaiföldön, ahol szintén a verseny vége felé sikerült előznöm és az élre állnom. Mikor a boxutcánál láttam a jeleket, hogy Dovi elesett, őszintén sajnáltam őt, de tudtam, hogy újfent világbajnok lettem, és ez nagyon-nagyon boldoggá tett.”

Takahiro Hachigo, a Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója hozzáfűzte:

„Tiszta szívemből gratulálok Marc Márqueznek az ötödik világbajnoki címhez, és persze ahhoz, hogy megőrizte helyét a motorkerékpár-versenyzés csúcsán. Különösképp boldoggá tesz, hogy hazai pályán, a Honda rajongói és támogatói előtt biztosította be előkelő helyezését, óriási élmény volt mindannyiunknak. Számunkra a szurkolók a legfontosabbak, nagyon köszönöm támogatásukat szerte a világon.”

Yoshishige Nomura, a Honda Racing Corporation elnöke szintén megosztotta gondolatait:

„A nagy nyomás ellenére Marc Márquez egész évben kimagasló teljesítményt nyújtott, szinte megbabonázta a szurkolókat. Szeretnék jómagam is gratulálni, remek munka volt! Emellett szeretném megköszönni a csapatnak és a szponzoroknak a Marqueznek nyújtott támogatást, s hálával tartozom a MotoGP-rajongóknak is, amiért ilyen nagy lelkesedéssel követik nyomon a versenyeket.”