Még egy kevéske az új az új Octaviáról

Új hűtő-zsaluzat optimalizálja az aerodinamikai tulajdonságokat és növeli a hűtés hatékonyságát

A ŠKODA újszerű hűtő-zsaluzattal és a Compactor® koncepcióval optimalizálja az OCTAVIA aerodinamikai tulajdonságait, mérsékli szén-dioxid-kibocsátását, illetve hűti motorját és fékeit. Az első lökhárító központi légbeömlő nyílásában aktívan állítható zsaluzat javítja csekély hűtési igény esetén zárt lamelláival az aerodinamikai tulajdonságokat, illetve zárja le még hideg motor esetében a levegőellátást. A környezeti feltételektől függően a zsaluzat különböző mértékben nyitható. Nagy hűtési igény melletti, teljesen nyitott helyzetében – például rövid megállások, illetve a benzin- vagy dízelmotor részecskeszűrőjének regenerációja során – a maximális levegőmennyiség áramlik be, amit a Compactor® koncepció célzottan oszt szét és a ventilátor támogatásával a fékek hűtésére is felhasznál.

Korszerű infotainment és széleskörű connectivity

A Volkswagen Csoport moduláris infotainment koncepciója legújabb generációjának három infotainment-rendszere is szerepel a ŠKODA OCTAVIA választékában. Integrált eSIM-kártyájával az OCTAVIA állandó internet-kapcsolatot kínálhat, így a ŠKODA Connect mobil online-szolgáltatásai is elérhetővé válhatnak. Ezek közé tartozik a Műszaki segélyhívással (Breakdown Call) kiegészített Proaktív Szolgáltatás (Proactive Service), valamint a Care Connect kínálata, a jármű a ŠKODA Connect alkalmazáson vagy a webportálon keresztül biztosított, széleskörű távelérésével. Az Infotainment Online terület online-támogatású útvonalszámításokkal, valós idejű forgalmi információkkal, valamint – például időjárásjelentéssel vagy hírekkel – új infotainment-alkalmazásokkal is szolgál. Már a 8,25 col képátlójú, személyre szabható érintőképernyővel működő, a belépőtechnikát jelentő Swing rádió is rendelkezik DAB-vevőegységgel, s a Wireless SmartLink technika, illetve az Android Auto, az Apple CarPlay és a MirrorLink™ segítségével az okostelefon vezeték nélküli rendszerintegrációját is lehetővé teszi.

A Bolero infotainment-rendszer, amelyen a későbbiekben aktiválható a navigációs funkció, valamint az Amundsen navigációs rendszer egyaránt 10 col képátlójú érintőképernyővel működik, s mozdulat- vagy a ŠKODA Laura digitális asszisztense – amely hat nyelven a folyamatosan kimondott mondatokat is megérti – közreműködésével hangvezérléssel is kezelhetők. Az állandó online-kapcsolat révén internetes rádióadók, valamint zenei streaming-szolgáltatások is elérhetők, a navigációs térképek pedig automatikusan online (over-the-air) is frissíthetők. A Columbus csúcs-infotainment ugyancsak 10 col képátlójú képernyőjén a digitális műszeregység (Virtual Cockpit) kijelzőfelületétől eltérő zoom-felbontásban is megjeleníthetők a navigációs térképek. Ez az új funkció az infotainment-kijelző alatti, innovatív érintőcsúszkával (Touchslider) működtethető, amely a hangerő szabályzására is szolgál.

Premierjét tartja a Szélvédő-kijelző, továbbfejlesztett digitális műszeregység

A ŠKODA első modelljeként kínálja az OCTAVIA extrafelszerelésként az új Szélvédő-kijelzőt (Head-up Display). E technika speciális képalkotó egység segítségével működik, amely a megjelenítendő adatokból – mint a sebesség, a navigációs útmutatások, a felismert közlekedési táblák vagy az épp aktivált vezetői segédrendszerek – a szélvédőre, azaz a vezető közvetlen látómezőjébe vetíthető képet állít elő, a sofőr így anélkül kísérheti folyamatosan figyelemmel a legfontosabb információkat, hogy tekintetét le kellene vennie az útról. A Szélvédő-kijelző a ŠKODA digitális és egyénileg konfigurálható műszeregység (Virtual Cockpit) technikáját egészíti ki, amelynek tovább optimalizálták eleve felhasználóbarát kezelését, kijelzőfelületének képátlóját pedig 10,25 colra növelték. A vezető a multifunkciós kormánykerék kezelőgombjaival választhat az alapnézetek – Basic, Classic, Navigáció (Navigation) és Vezetői segédrendszerek (Driver Assistance Systems) – közül, majd határozhatja meg a kívánt kiegészítő információkat. A Vezetői segédrendszerek alapnézetben – akárcsak a központi kijelzőn – térhatásban jelennek meg az aktivált asszisztensrendszerek. Az OCTAVIA RS iV egy további Sport-nézetet is kínál.



Számos új vagy továbbfejlesztett vezetői segédrendszer az OCTAVIA kínálatában

Az új OCTAVIA számos vezetői segédrendszere először jelenik meg a ŠKODA kínálatában vagy továbbfejlesztett változatában áll rendelkezésre. A kikerülés-asszisztens (Collision Avoidance Assist) a kormányzási nyomaték aktív növelésével segíti a szabályozott kikerülési manővert, így járulva hozzá a gyalogos- és kerékpárosgázolás, illetve a más járművekkel ütközés megelőzéséhez. Az útkereszteződésekben a Bekanyarodás-asszisztens (Turn Assist) figyelmeztetheti balra forduláskor időben a vezetőt a szemből érkező forgalomra, s akár automatikusan le is fékezheti az autót. A Kiszállás-figyelmeztetés (Exit Warning) az ajtók kinyitásakor jelzi a bennülőknek, ha hátulról jármű vagy kerékpáros közelít. Újdonság a helyi Veszélyhelyzet-figyelmeztetés (Local Traffic Warning), amely automatikusan hívja fel a figyelmet a jármű közvetlen közelében fellépő forgalmi zavarokra, például a közlekedési torlódásban álló járműsor végére. A Környezetmegfigyelő rendszer (Area-View System) parkoláskor és az egyéb manővereknél nyújthat áttekintést a jármű közvetlen környezetéről, amely során négy kamera állítja elő az autó körüli 360 fokos képet. A Sávváltást segítő berendezés (Side Assist) már 70 méter távolságból érzékelheti a hátulról közelítő vagy épp a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járműveket. Az Előretekintő gyalogos- és kerékpáros-védelemmel (Predictive Pedestrian and Cyclist Protection) kiegészülő Front Assist technikája városi forgalomban vizuális és akusztikai jelzéssel, illetve enyhe fékezési beavatkozással figyelmeztet az ütközés- illetve gázolásveszélyre, s szükség esetén vészfékezést is aktivál. A követési távolságot tartó Előretekintő adaptív sebességszabályzás (Predictive Cruise Control) a szélvédő mögötti kamera képeit és a navigációs rendszer adatbázisát is felhasználja, hogy automatikusan az útvonalhoz illeszthesse a jármű sebességét. E rendszer a Közlekedési táblák továbbfejlesztett felismerő funkciójával (Traffic Sign Recognition), az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő, s immár az útépítési szakaszokat is érzékelő adaptív berendezéssel (Adaptive Lane Assist), a Közlekedési torlódás asszisztenssel (Traffic Jam Assist), valamint a Vészhelyzet-asszisztenssel (Emergency Assist) közösen a Menetasszisztens (Travel Assist) átfogó technikájának része. A Kézérzékelés (Hands-on Detect) rendszere segítségével a Menetasszisztens azt is ellenőrizheti, hogy a vezető legalább 15 másodpercenként megérinti-e a kormánykereket vagy esetleg egészségügyi vészhelyzet következtében már nem uralja a járművet. Utóbbi esetben a Vészhelyzet-asszisztens bekapcsolja a vészvillogót, és az éppen igénybe vett forgalmi sávban egészen megállásig lefékezi az autót