Még harmonikusabb lett a Lexus ES

Új generációs technológiákkal, átdolgozott megjelenéssel és kibővített biztonsági felszereltséggel érkezik a hetedik generációs Lexus ES megújult kivitele.

A Lexus ES egyidős magával a márkával: az 1989 óta folyamatosan gyártott felső kategóriás szedán a mai napig a világ több mint 80 piacán mintegy 2,75 millió ügyféllel ismertette meg a Lexus alapvető értékeit. Az elsőkerék-hajtású limuzin mindig is a kategória fölé emelkedő rugózási és zajkomforttal biztosította utasai számára a kényeztető utazás élményét. A 2018-ban bevezetett, hetedik generáció az ES széria alapvető kvalitásait vadonatúj műszaki alapokra helyezve minden korábbinál tágasabb, sportosabb, ugyanakkor kényelmesebb és biztonságosabb modellként lépett színre, most pedig teljeskörűen megújulva szilárdítja meg pozícióját immár az európai prémium piacon is.

Ami az esztétikai változásokat illeti, azok átfogóak, ám nem radikálisak, ahogy egy felső kategóriás prémium modellhez illik. A karakteres orsó alakú hűtőmaszk függőleges rácsozata ritkásabb lett, a korábbi folytonos vonalakat pedig stilizált L betűkből felépülő, háromdimenziós konstrukció váltotta fel, optikailag kiszélesítve és izgalmasabbá téve az orrészt.

A pajzs két oldalán keskenyebbre rajzolt fényszórók találhatók, amelyek ráadásul a háromlencsés kivitelben megkapták a Lexus világújdonságát, az adaptív BladeScan távolsági fényszóró-rendszert, amely rendkívül gyorsan forgó tükrök segítségével alakítja úgy a fénycsóvát, hogy a szemből érkezők vakítása nélkül is minél tökéletesebben világítsa meg az utat. Új rajzolatokkal bővült a keréktárcsák választéka, a 17 és 18 colos darabokon kívül exkluzív 19 colos keréktárcsát kapnak az F Sport modellek; emellett a színpaletta is két új árnyalattal bővült.

Szintén új a beltér színvilága: a Lexus a „provokatív elegancia” filozófiáját követve kontrasztos, elegáns hangulatokat teremtett – ez egyébként az F Sport modellek fekete-fehér Tahara színvilágában teljesedik ki. Nem csak tónusai miatt látványosabbegyébként a beltér: a megújult borítású középkonzol tetején vadonatúj 12,3 colos központi kijelzőt találunk. Ez 11,2 centiméterrel közelebb került, és 5°-kal közelebb fordult a vezetőhöz, ráadásul mostantól fejlett érintésérzékeny kezelőfelületként is szolgál.

Erről vezérelhető többek között a Lexus Link multimédia rendszer, amelynek vezeték nélküli (online) kapcsolaton keresztül frissíthető szoftvere garantálja, hogy az autó az évek múltával mindig aktuális, modern és élvonalbeli szolgáltatást kínál a felhasználóknak. A érintőképernyő modern hangulatát stílusosan ellensúlyozza a Lexus LS-ből átemelt, prémium hangulatú analóg időmérő óra. A kezelőszerveket áthelyezték, valamint módosították azok szerkezetét, így pontosabban és könnyebben működtethetők.

A Lexus Climate Concierge rendszere már eddig is automatikusan összehangolta a légkondicionáló, az ülés- és kormányfűtés, valamint az ülésszellőzés működtetését, mostantól pedig az utastér páratartalmát, illetve a szélvédő hőmérsékletét is figyelembe veszi a fűtési és hűtési rendszerek koordinált vezérlése során. A rendszer másik újdonsága a továbbfejlesztett hiperszűrő, amely még hatékonyabban akadályozza meg a kellemetlen szagokat, illetve fertőzéseket okozó vírusok és baktériumok terjedését, valamint a bőr és a haj kiszáradását.

A Lexus változatlan formában hagyta az ES szedán negyedik generációs hibrid hajtásláncát, áthangolták viszont a felfüggesztést, így az egyszerre biztosít jobb zaj- és rugózási komfortot, valamint közvetlenebb, pontosabb, élvezetesebb vezethetőséget. Ez utóbbi érdekében a hátsó futóművet a korábbinál merevebb szerkezethez erősítették, továbbá javították a fékek adagolhatóságát, illetve optimalizálták a fékpedál formáját. Az ES 300h F SPORT adaptív felfüggesztése is új hangolást kapott, így különösen kis erejű ütéseknél reagál gyorsabban, finomabban. Az eredmény: változatlan rugózási kényelem, precízebb irányíthatósággal és fokozott stabilitással társítva.

A Lexus ES eredeti kivitelében is kategóriája egyik legfejlettebb biztonsági rendszerét kínálta, a mostani modellfrissítés során pedig – a Lexus Safety System + filozófiájával összhangban – megkapta mindazon funkciókat, amelyek a modell bevezetése óta jelentek meg a márka palettáján. Ide sorolható a már említett BladeScan adaptív fényszóró, valamint egy sor további fejlett vezetőtámogató technológia, a szemből érkező járművek útjába forduló gépkocsit automatikusan lefékező rendszertől kezdve az autó elé lépő gyalogos kikerülését aktívan támogató kormányvezérlésen át a továbbfejlesztett digitális külső visszapillantó tükrökig, amelyek az eddigieknél is élesebb képes adnak nagy fény/árnyék kontrasztú helyzetekben, illetve használatukat kevésbé zavarj a LED villódzása.

Fotók: Lexus