Még több megosztott elektromos autó

Növelte a kizárólag villanyautókból álló flottáját a GreenGo, áprilistól több mint 400 ilyen jármű várja a felhasználókat.

A GreenGo 2016 novemberében indult, a budapesti autómegosztó szolgáltatás újabb elektromos autókat állított üzembe, így az eddigi 320 helyett áprilistól több mint 400 autó vehető igénybe. A flottát továbbra is kizárólag elektromos autók, Volkswagen e-Up, Skoda Citigo e iV személygépjárművek, valamint áruszállításra is alkalmas Renault Kangoo Z.E. modellek alkotják. A cég ismertetése szerint a legtöbben Budapesten belül, rövidebb távokra használják a szolgáltatást, igaz a 24 órás napidíj bevezetése óta nőtt a hosszabb távú bérlések száma is. Eddig a leghosszabb megtett út egy bérlés alatt 987 kilométer volt. Az MTI érdeklődésére a társaság közölte, hogy az ügyfeleik száma 2020-ról 2021-re 30 százalékkal nőtt, és megközelítően ugyanennyivel emelkedett a megtett kilométer is. A cég ismertetése szerint a legtöbb bérléssel rendelkező ügyfél eddig több mint 2000 alkalommal használta az autómegosztót. A csúcsidőszak hétköznaponként a délután 5 és 8 óra közötti sáv, de reggel 7 és 10 óra között szintén megugrik a felhasználók száma.