• Egyéb

Megelőzheti német versenytársait a Lexus

Legfőbb piacán, az Egyesült Államokban jó ideje fej-fej mellett versenyez egymással a három legnagyobb prémium autógyártó. A jelek szerint a Lexus hamarosan ismét a konkurensek elé kerülhet.

Az Egyesült Államokban, amely Kína rohamos térnyerése dacára még mindig a legnagyobb prémium piac a világon, jó ideje kemény közelharc folyik a kategória dobogós helyeiért. A Lexus, a BMW és a Mercedes-Benz karnyújtásnyira van egymástól, az éppen aktuális sorrendet leginkább a jól időzített termékbevezetések határozzák meg.

A legutóbbi, harmadik negyedéves adatok szerint a Mercedes némileg veszített azon lendületéből, amivel 2016 végén magához ragadta az első helyet, megelőzve nemcsak az addig vezető, ám a Lexus remek finise nyomán harmadik helyre csúszó BMW-t, de magát a Lexust is. Azonban az év harmadik negyed évében a Lexus nagyon megközelítette az év eleji erős teljesítményével ezüstéremért folyamodó BMW-t.

A prémium kategória első három helyezettjének eladási adatai:

ÉV 2017 Q3 2016 2015 2014 2013 2012
BMW1 220175 313174 346023 339738 309280 281460
Lexus1 219756 331228 344601 311389 273847 244166
Mercedes-Benz (haszonjárművek nélkül)2 242250 340237 343088 330391 312534 295063

Ugyanakkor több jel is arra mutat, hogy a következő időszakban a Lexus lehet az a márka, amelyik a legnagyobb ütemben tudja fokozni jelenlétét. Egyrészt a több mint nyolcvan éves szakmai múlttal rendelkező U.S. News & World Report értékelése szerint a sportosságtól eltekintve minden objektív és szubjektív téren többet kínál német ellenfeleinél a japán márka3. Másrészt pont az amerikai (és amúgy a teljes globális) piacon húzókategóriának számító szabadidőjárművek között két nagyon fontos újdonsággal: az UX városi crossoverrel, valamint az RX hétüléses kivitelével készül hamarosan előrukkolni a Lexus. Korábbi értesülések szerint ezek még idén bemutatkozhatnak, és amint kezdetét veszi gyártásuk és forgalmazásuk, az hónapok alatt megfordíthatja az erőviszonyokat, és visszaadhatja a Lexus számára a piacvezető pozíciót.

1 http://carsalesbase.com/us-car-sales-data/

2 http://www.goodcarbadcar.net/

3 https://cars.usnews.com/cars-trucks/lexus-vs-mercedes ;
https://cars.usnews.com/cars-trucks/battle-of-the-brands-lexus-vs-bmw

Fotók: Lexus