Megérdemelt pihenőnap

Kőkemény öt napon van túl a Dakar-mezőny: így nem csoda, hogy a versenyzők próbálták a lehető legjobban kihasználni a szünnapot, miközben a szervizesek lázasan dolgoztak azért, hogy „újszerű” állapotba hozzák a versenygépeket. Az Opel Dakar Team háza táján sem volt ez másként.

A szervizesek már akkor szétkapták a Grandland X-et, amikor a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős péntek este elérte a tábort. Igaz, akkor még csak próbálták megszabadítani a púder-finomságú homoktól, amely az összes alkatrészbe belekúszott, hogy azután szombaton elkezdődhessen az érdemi munka. „Az elmúlt két nap igencsak megviselte a Grandland X-et – mondta Őri Péter, a szervizcsapat főnöke. – Száz kiló finom homokot biztosan kiszedtünk az autóból, az egyes alkatrészekből és a kartervédőből, így péntek este csak a takarításig jutottunk, szombaton reggel hétkor pedig elkezdtük a munka érdemi részét. Az autó eleje gyakorlatilag romokban hevert, úgyhogy szétvágtuk az első futóművet és új merevítőcsöveket tettünk bele, kicseréltük a kuplungot – ez már rutinszerű a szünnapon –, és az olajat a váltóban, a motorban, a difikben. Hátul egy új féltengelyt, elöl új kormányösszekötőt kap a kocsi, úgyhogy ezzel biztosan elleszünk késő éjszakáig.”

A magyar versenyzőpáros egyébként, ahogy arról korábban beszámoltunk, két rettenetesen nehéz napon van túl: a kétnapos maraton nem csupán az autót, a versenyzőket is megviselte. Az azonban vigasztalhatja Szalayt és Bunkoczit, hogy miután megszületett a hivatalos végeredmény (a felügyelő testület az autósoknál átlagidőt adott a 20. helyezettől lefelé azoknak, akiket a CP3-nál kitereltek a szakaszról a köd miatt), kiderült, hogy az Opel Dakar Team kettőse az összetett 29. helyről várhatja a folytatást. „A Dakar mindig átkozottul nehéz, most sincs ez másként: főleg az elmúlt két nap viselt meg minket nagyon, fizikailag és mentálisan is – mondta Szalay Balázs. – Voltak pillanatok, amikor megkérdeztem magamtól, hogy mit is keresek itt, főleg akkor, amikor nem volt fékünk, és nem láttunk semmit magunk előtt, de azután mindig átlendültem valahogy a holtponton. Többnyire úgy, hogy a gyerekeimre gondoltam, és arra, miattuk sem adhatom fel, mert mit is mondanék nekik?! Egyébként az az érzésem, hogy a szervezők most ebbe a tizenegy napba sűrítik bele a Dakar összes kihívását, amivel normál esetben tizenhét-tizennyolc nap alatt kellett megküzdenünk, úgyhogy szerintem a második hét sem lesz könnyebb, mint az első volt.”

Bunkoczi László szerint ez a Dakar navigációs szempontból is talán a legnehezebb azok közül, amelyeken rajthoz állt. „Vannak olyan GPS-pontok, amelyeket nem mutat a műszer, csak akkor villannak fel, amikor az ember már érintette őket, s ez extra nehézséget jelent – mondta Bunkoczi. – Gondolom, erre azért volt szükség, mert sok a helyi versenyző, s ők valamennyire ismerik a környéket, de a mi dolgunkat sem könnyíti meg, főleg, hogy ezekből a GPS-pontokból eddig több, mint háromezer darab volt… S még legalább ugyanennyi lesz is!” Érdekesség, a navigátor úgy jött el otthonról, hogy minden napra kapott útravalóul egy-egy üzenetet a családjától, a mai éppen a négyéves kisfiától jött, aki azt írta (vagyis nyilván tollba mondta), hogy apa, én akkor szeretlek, amikor nyersz. Bunkoczi jót mosolygott ezen, hiszen a gyári versenyzőkkel nyilván nagyon nehéz lenne felvenni a harcot, de azért viccesen elsütötte pilótájának, hogy megpróbálhatnák. Ám ha komolyra fordítjuk a szót, nyilván az a cél, hogy a Grandland X-et bevigye a célba a páros, s hogy közben a maximumot hozza ki magából. Ha ez megvan, már nem lehet ok a panaszra.

41. DAKAR RALI

Az állás 5 szakasz után. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 17:19:53, 2. Peterhansel, Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 24:42 perc hátrány, 3. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 34:33 p h., …29. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 8:38:43 ó h. Motorosok: 1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 16:51:34, 2. Sunderland (brit, KTM) 59 mp h., 3. P. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 2:52 p h., …43. Gyenes 5:25:56 ó h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 19:45:37, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 11:54 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 1:58:49 p h.