Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Még alig köszöntött be az ősz, máris jelentősen megugrott a halálos közlekedési balesetek száma szeptember második és harmadik hetében. Mi lesz, ha megérkezik a novemberi köd?

Csak nemrégiben írtuk örömmel, hogy augusztus végéig – a tavalyi azonos időszakhoz képest – negyedével kevesebben vesztették életüket közlekedési balesetekben. Ehhez képest az év 37. hetében tíz halálos közúti balesetben 11-en haltak meg, a 38. héten pedig hatan.

Az említett 11 haláleset közül öt gyalogos volt, kettő pedig kerékpáros. Az egyik eset különösen figyelemre méltó, hiszen nappal, jó látási viszonyok közt történt, ráadásul a biciklis a védett kerékpárúton hajtott. A rendőrségi összefoglalóban így szerepel: „Szeptember tizenegyedikén délelőtt Balatonfüred mellett, egy 59 éves férfi teherautóval kanyarodás közben elütötte a főút melletti kerékpárúton kerékpározó 43 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.”

balesetes_m.jpg

Ugyancsak száraz úton, jó látási viszonyok között történt, hogy Vámosoroszi és Csaholc között késő délelőtt egy 55 éves férfi személyautóval előzésbe kezdett. Azonban egy csatorna hídján áthaladva elveszítette uralmát a járműve felett, és leszáguldott a bal oldali árokba, majd a kocsi fának csapódott. A baleset során a sofőr és a jobb első ülésen ülő utasa, egy 29 éves férfi a helyszínen meghaltak.

Hosszan lehetne sorolni a különféle halálos baleseteket, amelyek többsége ezúttal nem a gyorshajtás, hanem a figyelmetlenség miatt történt. Szeptember 11-én azonban nem figyelmetlenségből okozott csaknem fatális balesetet egy pick-up.

Utánfutóval a menetiránnyal szemben

Szerencsére csak könnyebb sérüléseket okozott egy utánfutót vontató pick-up 67 éves sofőrje, aki az M25-ös autóútról az M3-as autópályára hajtott fel, és a felhajtó ág végén hirtelen balra fordult, szembe a menetiránnyal. Egy Miskolc felől jövő, két felnőttet és négy gyereket szállító autónak semmi esélye sem volt, hogy elkerülje az ütközést, amelynek erejétől a pickup utánfutója leszakadt és az árokba csapódott. Az is csak a szerencsén és az ott haladó járművek vezetőin múlt, hogy nem történt nagyobb baleset.

balesetes_vezeto_kep.jpg

A forgalommal szemben haladó autósok okozta balesetek megelőzésére a Magyar Közút Zrt. eseményfelismerő kamerákat és érzékelőket telepít, amelyek szembehajtás esetén azonnal riasztást adnak, ugyanakkor a társaság a következőket kéri a járművezetőktől:

Ha észrevesszük, hogy a forgalommal szemben haladunk, semmiképpen ne tolassunk vissza a felhajtóra, ne forduljunk meg és ne hajtsunk keresztbe az úton! Kapcsoljuk be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjunk le a leállósáv szélére vagy forgalmi sávon kívülre, és álljunk meg! Vegyük fel a láthatósági mellényt, szálljunk ki az autóból és a korlát mögött várakozva hívjuk fel a 112-es segélyhívó számot!

Ha jó irányba haladunk, de hírt kapunk arról, hogy hozzánk közel a forgalommal szemben halad egy jármű, csökkentsük a sebességet, növeljük a követési távolságot a saját és az előttünk haladó autó között, soroljunk be a külső sávba és ne előzzünk! Ha lehet, várakozzunk a legközelebbi benzinkútnál vagy pihenőhelynél, amíg elmúlik a veszély. Ha mi magunk észleljük a forgalommal szemben haladót, használjuk a legközelebbi, út mentén elhelyezett segélykérő telefont. Ha erről telefonálunk, azonnal tudni fogják, hogy pontosan honnan érkezik a hívás, és az illetékesek gyorsabban tudnak intézkedni. Ha nincs ilyen telefon a közelben, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.

dasblog

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/