Mégis lesz északi szakasza az M0 körgyűrűnek?

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. januárban kiírta az M0 körgyűrű északi szakaszának tervezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. Szintén kiírták a közbeszerzést a budakalászi elkerülőút építésére, ezzel a beruházással a 11-es főút Budakalász és Szentendre közötti szakaszát 2×3 sávossá bővítik. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM) kezdeményezték az M10-es Pilisvörösvárt elkerülő szakasz, és a Szentendrét elkerülő út tervezését a Pilis-Dunakanyar térség tehermentesítéséért.

Exkluzív DS7 Crossback E-Tense és G-Shock GMW-B5000RD-4ER podcast >>>

Az idén tavasszal elindul a 11-es főút felújítása, amely az említett szélesítést, biztonságos gyalogátkelőhelyek kialakítását, forgalomtechnikai könnyítéseket és a lámpák összehangolását is magában foglalja. Forián-Szabó Gergely, Budakalász alpolgármestere azt mondta, hogy Budakalásznál több mint 13 éve csonka csomópontban végződik az M0-s autóút. A Magyar Közút adatai alapján Budakalász főterén naponta 15 ezer jármű halad át. Ez nagyjából a fele az M2-es napi forgalmának. Az új útépítésektől ennek a mérséklődését remélik.

Bodó Imre, a NIF Zrt. projektiroda-vezetője közölte: megjelentették az uniós közbeszerzési közlönyben az M0-s autóút északi szektorának – a 11-es és a 10-es főút közötti mintegy 8 kilométeres szakasz – kiviteli tervkészítéséről szóló ajánlati felhívást. A kiviteli tervek 2026-ra készülhetnek el, ezután folytatódik a terület előkészítése. A tervek elkészítése idén tavasszal-nyár elején indulhat.

A kiírás szerint a 2×2 sáv+leállósávos, fizikai elválasztású főpálya három külön szintű csomópontot tartalmaz, az útvonal egy 2 kilométeres és egy 3,2 kilométeres alagútpárban vezet majd. A tervezet része az M10-es autóút I. ütemének a megépítése Üröm és Solymár települések között is, mintegy 4 kilométeren. Felülvizsgálják a 2018-ban kiadott építési engedélyt, ami alapján a 11-es főútnál a csomópontot úgy alakítanák ki, hogy az északi-szentendrei irányból érkezőknek a Megyeri híd felé direkt kapcsolatot adnak. Ezzel megkönnyítik az M2-es és M3-as autópályák felé a közlekedést.

kreszvaltozas.hu