Megkezdődött az elektromos Vivaro értékesítése Magyarországon

  • A legnépszerűbb hosszú változat netto ára 9.700.000 forint
  • Az Opel márkaigazgatója átvette a Vivaro-e-nek ítélt Év Haszonjárműve trófeát
  • Indul a Zafira-e Life értékesítése is
  • Tovább bővül az Opel haszonjármű paletta

Egyszerre két fontos esemény történt az elektromos Opel Vivaro-e kishaszonjárművel kapcsolatban. Az egyik ceremoniális, hiszen Dalos Attila, az Opel márkaigazgatója idehaza átvehette a nemzetközi Év Haszonjárműve díjat, a másik, hogy megkezdődött a Vivaro-e magyarországi értékesítése.

A trófea odaítéléséről a 24 országot képviselő nemzetközi zsűri már hónapokkal ezelőtt döntött, de most jött el az alkalom, hogy a magyar zsűritag Boncsér Sándor idehaza átadja a díjat az Opel márkaigazgatójának, Dalos Attilának. Az Opel hazai vezetője elmondta, hogy az első itthoni visszajelzések nagyon pozitívak, határozottan érdeklődnek a flotta ügyfelek a Vivaro-e iránt és már a hivatalos értékesítés megkezdése előtt befutott több előrendelés is. Hozzátette: „ A nemzetközi szakmai zsűri elismerése fontos jelzés, bízunk abban, hogy a szakújságírók véleménye összecseng a potenciális vásárlókéval. A városi és város környéki szállításokhoz ideális partner a Vivaro-e, amely igénytől függően több, mint 200 vagy 300 kilométeres hatótávot tud megtenni teljesen emisszió mentesen.”

A Vivaro-e értékesítése most indul, a legnépszerűbbnek ígérkező modell, a hosszú Cargo változat Edition felszereltséggel, 50 Kwh akkumulátorral netto 9.700.000 forintba kerül. Az Edition már tartalmaz olyan fontos alapfelszereltségeket, mint légkondícionáló, elektromos ablak, parkoló radar, tempomat és sebesség határoló, elektromos kézifék, ESP, visszagurulás gátló.

Az Opel kishaszonjármű palettája az év folyamán tovább bővül. A legfontosabbnak ígérkező hír az új Movano piacra lépése lesz, amely már igazi „családtagként” Stellantis alapokra épül. Ebből a legnagyobb dobozosból is lesz teljesen elektromos meghajtású változat. Az „e” jelű Opel kishaszonjárművek palettáját sz év vége felé a Combo-e Cargo egészíti ki – ezzel a márka valamennyi kishaszonjárművének lesz emisszió mentes változata.

Végül pár szó a haszonjárművekkel közös alapokra épülő személyautókról. Az előbb említett Combo testvére a Combo Life is érkezik majd teljesen elektromos változatban és már rendelhető a Zafira-e Life kisbusz ( amelynek ára M hosszúság, Business Edition, kivitel, 9 személyes, 50 kWh akkuval – bruttó 14.799.000 forint).