Megkezdték a 13-as út aszfaltozását Komáromnál, július közepéig torlódásokra kell számítani

    A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megkezdte a 13-as főút 5,5 kilométeres szakaszának felújítását a komáromi körforgalom és az M1-es autópálya között – közölte a társaság kommunikációs osztályvezetője csütörtökön az MTI-vel.

    Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint a 1,4 milliárd forintból megvalósuló beruházás július közepéig torlódásokat és megnövekedett menetidőt jelent a közlekedőknek. A munkaterület az autópálya fel- és lehajtó ágak főúti csomópontjait is tartalmazza.


    A 13-as út érintett szakaszán jelentős a teherautóforgalom, ugyanis az M-1es autópályáról itt érhető el a 200 hektáros komáromi ipari park, ahol csaknem 7000 ember dolgozik.


    Itt működik többek között a gyógyszergyártó Mylan,a BYD elektromosbusz gyára, a hálózati eszközöket előállító Cloud Network Technology, az Alumetal, valamint a dél-koreai SK Battery és SK ON, illetve az autóipari Kayser.