Megnövekedett forgalomra kell készülni Bács-Kiskun és Csongrád megyében

     A Magyar Honvédség határvédelmi feladatainak átszervezése miatt vasárnap és hétfőn megnövekedett járműforgalomra kell számítani elsősorban Bács-Kiskun és Csongrád megye déli részein – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

    Tájékoztatásuk szerint a leginkább érintett út az M5-ös, az M6-os és az M43-as autópálya, valamint az 55-ös főút. A Magyar Honvédség kéri az autósokat, hogy az említett útvonalakon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását.


    “A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát” – olvasható a HM közleményében.